Két nap alatt, méltatlan módon, ügyfélkapun keresztül rúgtak ki tavaly több ezer embert a minisztériumoktól és a háttérintézményekből. Most kiderítettem, ki volt a 6810 fős létszámcsökkentést elrendelő kormányhatározat értelmi szerzője. Meg fognak lepődni!

A közigazgatás modernizációja címszó alatt tavaly október végén több ezer embert rúgtak ki a központi közigazgatásból. A szűkszavú kormányhatározat a minisztériumokban 2600, a miniszterek irányítása alá tartozó szerveknél 4210 fős létszámcsökkentést rendelt el, az indok pedig annyi volt, hogy „kizárólag annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire (sic!) feltétlenül szükség van.”

Azt, hogy a létszámcsökkentésből mennyi volt az üres álláshely és mennyi a betöltött státusz, a mai napig nem tudjuk, de az biztos, hogy több ezer emberről beszélünk. A minisztériumok, háttérintézmények, központi hivatalok sok esetben méltatlan, embertelen módon „szabadultak meg” a dolgozóiktól - volt, aki ügyfélkapun kapta a rossz hírt, volt, akinek reggel már nem működött a beléptető kártyája, volt, akit azonnal lekapcsoltak a gépről, és aki szabadsága közben kapott e-mailből értesült a felmentéséről.

Rögtön két helyen is tájékozódtam az elbocsátásokról: elmentem a Nyugdíjfolyósítóba, ahol 123 státuszt szüntettek meg, miközben a munka mennyisége nem csökkent. A már így is agyonterhelt nyugdíjfolyósítók, akik már akkor is 10-12 óráztak, még kevesebben lettek. Voltam az Agrárminisztériumban is, ahol gyakorlatilag lefejezték a környezetügyi államtitkárságot. A 124 fő 30 százalékát elküldték, többen önként távoztak. Szabályos harcot vívtam a minisztériummal az adatokért, de nemcsak nekem, az ombudsmannak sem árulták el, hány tapasztalt szakembert küldtek el.

A tisztánlátás végett a Miniszterelnökséghez fordultam: abból indultam ki, hogy egy ilyen mértékű, 15-20 százalékos létszámcsökkentésnél kell, hogy legyen hatástanulmány, előzetes számítások arra vonatkozóan, hogy hány fő kell az egyes feladatok ellátásához, a működőképesség megőrzéséhez. Tudni akartam, hogy jöttek ki ezek a teljesen aránytalan számok: például hogy lehet az, hogy miközben 10 embert küldenek el a folyamatosan duzzadó propagandaminisztériumból, a zöld államtitkárság közel harmadát kirúgják, és pl. a KSH-dolgozókat sem kímélik. A döntés-előkészítő anyagokra voltam kíváncsi.

A Miniszterelnökség azt írta, nem adatkezelő, ami azért furcsa, mert a hatásköri leosztásban egyértelműen a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány közigazgatási személyzetpolitikáért és közigazgatás-fejlesztésért felelős tagja. Hogy tisztázza a helyzetet, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultam állásfoglalásért. A válasz most érkezett meg: az adatvédelmi biztos azt írta, a Miniszterelnökség tényleg nem adatkezelő, mivel a Miniszterelnöki Kabinetiroda találta ki, hány fővel működjön a központi közigazgatás.

Magyarul a Rogán-minisztérium számolta ki, mondta meg, hogy hol hány emberre van szükség, honnan hány embert kell kirúgni. Ők mondták meg, hány „fölösleges” statisztikus, meteorológus, járványügyi szakember, környezetjogász, nyugdíjfolyósító van, és mennyi a „feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges létszám.” Az pedig, hogy Rogán keze alatt határozták meg, hol hány emberre van szükség a feladat ellátásához, és nem az illetékes Miniszterelnökségen, azt is jelenti, hogy ezt személyesen Orbán Viktor adta utasításba.

Innen nézve már nincs is semmi meglepő abban, hogy a leépítési hullám a leginkább a Miniszterelnöki Kabinetirodát kímélte meg. A rá eső keret a legkisebb, 10 fős volt, és ez se törte meg a folyamatos létszámnövekedést. Tavaly óta 25 százalékkal 333 főre nőtt a Kabinetiroda létszáma, miközben mindenhol máshol csökkenés volt. A legtöbb embert a Pénzügyminisztériumból, Miniszterelnökségtől és az EMMI-ből küldték el, arányaiban viszont a honvédelmi, igazságügyi és az Agrárminisztérium létszámát csökkentették a leginkább. A környezetvédelem a leépítések egyik nagy vesztese.

Az egészben az a legszebb, hogy a minisztériumok és a központi hivatalok most újra munkaerőt keresnek: sorra jelennek meg az álláshirdetések, a KSH honlapján pl. adatgyűjtő statisztikus referenst, adatgyűjtési koordinátort, szervező statisztikust, kiadványszerkesztőt, kommunikációs referenst stb. keresnek. A Rogán-féle „közigazgatási modernizáció” megbukott: ezek szerint ugyanis kevesebb ember maradt az elbocsátások után, mint „amennyire feltétlenül szükség van.” És jöhetnek nekem azzal, hogy de kérem itt már kötött létszámgazdálkodás van, és nem lehet korlátlanul fölvenni embereket, ez a lényegen nem változtat: meggondolatlanul, felelőtlenül rúgtak ki dolgozókat, most meg tüzet oltanak.

A területi közigazgatásban – járási, kerületi, megyei kormányhivatalokban – még katasztrofálisabb a helyzet. Addig rontották le a közigazgatásban dolgozók munkakörülményeit, munkavállalói jogait a közszféra rabszolgatörvényével, hogy sokan rájöttek, ilyen botrányosan alacsony bérekért, ilyen kiszolgáltatottság mellett bolondok lennének maradni. Március 15-ével 2500-an távoztak – most pedig ott tartunk, hogy lassan összeomlik a területi közigazgatás. Budapesten már rövidíteni kellett az ügyfélfogadási időket a kormányablakokban: a fővárosban 600, országosan 4600 fő hiányzik.

Orbán Viktor tegnap azt mondta, „a magyarok most úgy érzik, hogy jó idők járnak.” Mészáros Lőrincnek biztosan, a magyarok döntő többségének viszont biztosan nem. Nézzen már körül egy kicsit jobban a miniszterelnök: miről beszél?! Lassan nincs működő közigazgatás, odáig züllesztették a közszolgálati hivatást, nincsenek működő iskolák, akkora a tanár – és szakemberhiány, nincs működő egészségügy – az orvosok szerint a biztonságos betegellátás már az önkéntes túlmunka maximális kihasználásával, a munkajogi szabályok sorozatos megsértésével sem biztosítható. Miről beszél a miniszterelnök?! Miféle jó időkről?! Nem hallja a segélykiáltásokat?!