A Palkovics-minisztérium vagy hazudik, vagy elveszítette minisztérium-jellegét: azt állítja, már javában zajlott a közbeszerzési eljárás, amikor tudomást szereztek a zánkai iskola tervezett felújításáról

Ha közösségek szétveréséről van szó, a NER-re mindig lehet számítani. Egyértelmű, hogy nekik mindegy, hogy akadémia vagy kisiskola, ami oktatás, azt pusztítják, a mögöttes pénzek áramlása meg még sok kérdést vet fel. Konkrétan Zánkán éppen most vernek szét egy iskolai közösséget, mondvacsinált indokból akarnak bezárni egy iskolát. Több friss adatkérésünkre érkezett válasz alapján dolgoztunk, és sorra a Palkovics-féle minisztérium hazugságaival szembesültünk.

palkovics_blog_2.jpg

Az előzményekről. Ahogy azt korábban megírtam, botrányos módon intézte a fenntartó a zánkai Egry József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium „átmenetinek” mondott bezárását. Márciusban szóltak az iskola vezetőségének és a szülőknek arról, hogy június 30-ával nem működhet tovább az intézmény, vigyék máshova a gyermekeiket. A változásokat az Erzsébet-tábor felújítási munkálataival magyarázták, aminek a területén az iskola működik, és aminek a felújítása a szakközépiskolához tartozó tankonyhát is érinti. Amellett, hogy biztonsági őrökkel körbevéve (!) az utolsó pillanatban szóltak az érintetteknek, semmit nem tettek annak érdekében, hogy az iskola közössége egyben maradjon, és szervezett módon, világos tervek és határidők szerint történjen az iskola elköltöztetése. 

Ötlet: menjenek a gyermekek Zircre. Szülők: nem

A problémák ott kezdődnek, hogy az iskolát és a szülőket sem tájékoztatták arról, hogy lesz-e folytatás Zánkán. Teljesen magukra hagyták a diákokat, a tanárokat  és a családokat. A Pápai Szakképzési Centrum – aminek a zánkai iskola is tagintézménye — annyit tett, hogy nyilatkoztatta a szülőket arról, elfogadják-e a kijelölt zirci intézményt. Mivel Zirc messze van és a szülők a szakmai képzés eddigi színvonalát sem látták biztosítottnak, tudomásom szerint egyöntetűen elutasították ezt a lehetőséget. Arról is tudok, hogy a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal megkereste a Veszprém megyei, keszthelyi, zalaegerszegi, siófoki középiskolákat is, hogy mely ágazatokban mennyi diákot tudnak fogadni. Ez is azt mutatja: nem volt meg a szándék az iskola egyben tartására. 

Ideiglenes vagy végleges bezárás?

Nagyon nem mindegy a gyermekek szempontjából, hogy kis időre kell valahova elmenniük, vagy elveszítik az iskolájukat. A minisztérium – aki egyben az iskola fenntartója is – legutóbbi válaszában azt írta, szó sincs az iskola bezárásáról, csak felújítási munkákat végeznek, addig pedig más helyszínen folytatódik az oktatás. Hozzátették, hogy a felújítási munkálatok időbeli ütemezését, az egyes objektumok érintettségét a terület tulajdonosa határozta meg, vagyis az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Ez alapján adta magát a kérdés: ha vannak kész tervek, meddig tart a felújítás? Egyrészt visszakérdeztem a minisztériumnál, hogy akkor a tervek szerint mikor nyithat újra az iskola, másrészt közérdekű adatkéréssel fordultam a tulajdonos alapítványhoz, amiben azt kértem, küldjék el a felújítási ütemtervet.  

A két intézmény válaszai tele vannak ellentmondással.

Palkovics: az ember, aki ott se volt

A Palkovics-féle Innovációs és Technológiai Minisztérium válasza úgy foglalható össze, hogy ők semmit sem tudnak (az iskola fenntartójáról beszélünk). Ők azt sem tudták, mikor indul a felújítás, és azt sem tudják, meddig tart. Idézem: „A zánkai Erzsébet-tábor felújítása során 2019 márciusára vált egyértelművé, hogy a tervezett építkezési munkálatok mértéke miatt az oktatás teljes körűen és zavartalanul nem szervezhető meg a tábor területén.” „A változás előreláthatólag a 2019-2020-as tanévet érinti, pontosabb információk az átalakítási, építési munkálatok előrehaladásának függvényében 2020 elejétől állhatnak majd rendelkezésre.”

Csakhogy erre egy az egyben rácáfol az a válasz, amit a tábor területét tulajdonló alapítványtól kaptam. Kezdjük ott, hogy már 2017 márciusában megszületett az a  kormányhatározat, ami 26 milliárdot ítélt meg a zánkai és fonyódligeti Erzsébet Táborok infrastrukturális fejlesztésére, egy későbbi kormányrendelet pedig nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a fejlesztéseket. Olyan projektek ezek, amik nagyon szem előtt vannak.

Az alapítványtól megkaptam a zánkai tábor felújításával kapcsolatos nyílt közbeszerzési eljárás dokumentumait (amelyek egyébként nyilvánosan elérhetőek itt és itt). A tervdokumentáció, amely tartalmazza első ütemben a tankonyha teljes felújítását, második ütemben a szakközépiskola részleges javítási munkálatait, 2018 októberében született. Az Alapítvány külön kiemeli, hogy „az engedélyes tervek valamint a kiviteli tervek minden épület felújítását tartalmazzák”. A konyha-étterem felújításáról azt írják, az „a projekt sarkalatos pontja, annak kivitelezésére maximum 8 hónap fog rendelkezésre állni, az épület hibamentes műszaki átadás-átvételének meg kell történnie 2020. április 30-áig annak érdekében, hogy a próbaüzemet és a használatbavételt 2020. június 1-ig le lehessen folytatni.” A terület legvégső átadási határideje egyetlen munkaterület esetében sem lehet későbbi, mint 2020. október 31. 

A közbeszerzési eljárás hivatalosan 2019. január 2-án indult, és május 8-áig lehetett ajánlatot tenni. Jelenleg a pályázatok elbírálása folyik. Ez azt jelentené, hogy már javában zajlott a közbeszerzési eljárás, amikor Palkovicsék márciusban – ahogy állítják – tudomást szereztek arról, hogy az iskola épületeit is érintik a felújítások. Ezt így egy minisztérium esetében nagyon nehéz elhinni. Az már sokkal hihetőbb, hogy ez a tárca ilyen szinten nem foglalkozik azokkal az emberekkel, akiknek teljesen felforgatja az életét.

Még kevésbé hihető az, amit az ITM a munkálatok várható befejezéséről és az iskola újranyitásáról ír. Az építési munkálatoknak szoros határidejük van, nem igaz, hogy csak 2020 elején lehet tudni azt, mikor fejeződnek be. Mint kiderítettük, a közbeszerzési tender konkrétan kötbérterhes részteljesítési határidőt köt ki a konyha esetén, annak 2020. április 30-ig el kell készülnie. Minden munkaterület esetén pedig 2020. október 31. a végső határidő. Ha valóban az iskola működésének fenntartása lett volna a minisztérium célja, a felújítási ütemterv alapján megtervezte volna az iskola ideiglenesen más helyszínre való költöztetését és a visszatérést, a szülőknek és tanároknak világos információkat adott volna, nekem pedig azt válaszolta volna, hogy 2020-ban visszajöhetnek a gyermekek. Nem ezt válaszolta.

Az Egryt nem kellene és nem is szabadna bezárni!

62102362_2342221576099693_2060750829316472832_n.jpg

62197980_390325141574102_4308701471836209152_n.jpg

 

Szeretném hangsúlyozni, hogy a józanul, gyermekközpontúan gondolkodó emberek világában egy iskola elveszítése helyrehozhatatlan kár. Ugyanebben a világban egy minisztérium teljes erővel küzd egy iskoláért, egy kis közösségért. Abból, amit eddig láttam dokumentumok és az érintettek beszámolói alapján is az következik, hogy ezt az iskolát nem szabad, ráadásul nem is kellene bezárni. Hangsúlyozom, itt egy kisközösség szűnne meg, és Zánka esetében nem is akármilyen. „Nem találkoztam még ennyire profi, gondoskodó, odafigyelő iskolai közösséggel." „Itt egy olyan összetartó közösséget robbantottak szét, ami példa lehetne mindenkinek.” – írják nekem a szülők. A 23 éve jól és sikeresen, mindenki megelégedésére működő „Egry” nem ezt érdemelte. Nem ezt érdemelte az iskola vezetése, a tanárok, a diákok, a szülők. Sok-sok év kemény munkájával felépített értékeket rombolt le a kormány azzal, hogy bezárta az iskolát. A tetejébe pedig úgy tesz, mint aki ott sem volt. Én viszont itt vagyok, és nem hagyom, hogy következmények nélkül maradjon az, ahogyan elbánt itt az emberekkel, egy működő közösséggel a minisztérium. Folytatás következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr3214884798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!

 

 

süti beállítások módosítása