Alig lépett életbe a „közszolgálati rabszolgatörvényként” elhíresült kormányzati igazgatásról szóló törvény, egymás után kapom a leveleket a kormánytisztviselőktől. Azt írják, több tíz évet húztak le már a közigazgatásban, de ennyire kilátástalan, bizonytalan még soha nem volt a helyzetük. Gyermeküket egyedül nevelő nőkről, hitelüket törlesztő, 10-12 órázó, elkeseredett dolgozókról beszélünk. Akik nem „arctalan bürokraták”, hanem nagyon is hús-vér emberek, kőkemény élethelyzetekkel. Az ő leveleik, üzeneteik alapján írtam ezt a blogbejegyzést. 

Bürokráciacsökkentés, közigazgatási modernizáció – minden volt itt már, amivel a kormány megpróbálta eladni a tömeges kirúgásokat a közszférában. Jöttek-mentek a miniszterek: Lázár Jánost Gulyás Gergely váltotta a Miniszterelnökség élén, de több értelmet sajnos ezzel sem nyert a dolog. Legutóbb az volt a mondás, hogy akkora létszámot hagynak meg a közigazgatásban, amennyi „a feladat ellátásához elengedhetetlenül szükséges”, bár azt többszöri adatkérésemre se voltak hajlandóak elárulni, hogy ezt mégis hogyan matekozták ki. 

Nyilván sehogy. Egy hónappal a közel 7 ezer fős leépítés után ugyanis elfogadták azt a törvényt, ami gyakorlatilag a megmaradt dolgozókra terheli az elküldött emberek munkáját. Vagyis nem az történt, hogy osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy ugyanazt a munkát sokkal kevesebb ember is el tudja végezni 8 órában, mint ahogy arról sem beszélhetünk, hogy ezrek váltak volna feleslegessé amiatt, mert beköszöntött a Gulyás Gergely által emlegetett „digitális alapú közszolgáltatások” korszaka. Nem, egyszerűen rájöttek, hogy ha még jobban kizsákmányolják az embereket, akkor kevesebben is el tudják végezni ugyanazt a munkát.

A közszolgálati rabszolgatörvény ennek a kizsákmányolásnak a törvénybe foglalása. Annak a beismerése, hogy annak ellenére küldtek el ezreket az állásukból, hogy az általuk végzett munkára továbbra is szükség van. Ennek a 7 ezer embernek a munkáját ezentúl az a pár tízezer ember végzi majd, akire még rosszabb világ jön. A közigazgatás túlóratörvénye ugyanis durván megnöveli a terheket. Jön a 13. havi munka – ha ugyanis összeadjuk az éves szinten 15 napi többletmunkát (amit a munkaidőbe már be nem számító fél órás ebédszünetek tesznek ki) és az 5 nap munkát pluszban (amennyivel csökken az éves alapszabadság), akkor az plusz egyhavi munkát jelent.

De itt nem áll meg a dolog: egyes intézményeknél jön a 6,45-ös munkakezdés és a 9 órára emelt munkaidő. Sőt, a napi munkaidő ezentúl akár 12 órára is növelhető, de a túlórát már nem fizetik ki. Eddig legalább az elrendelt túlórát kifizették – ezentúl viszont nincs pénzbeli ellentételezés, csak szabadságban fizethetik ki. Ami persze eleve képtelenség, hiszen még az éves rendes szabadságukat sem tudják kivenni a dolgozók. Ha ez még nem lenne elég lesújtó a gyermeküket – sok esetben egyedül - nevelő, többnyire női köztisztviselők számára, még a pluszszabadságok számítása is a hátrányukra változik. Ezentúl ugyanis nem a ledolgozott évek, hanem a pozíció alapján számolják majd a plusz napokat.

Tovább zsigerelik a Nyugdíjfolyósítóban dolgozó nőket is – merthogy itt is túlnyomó többségében nők dolgoznak. Először tavaly novemberben jártam ott, amikor éppen zajlottak az elbocsátások: minden 6-7. pozíciót megszüntettek. Már akkor azt mondták az ott dolgozók, hogy alig győzik a munkát, és már háromnegyed hatkor égnek a villanyok. Ők már most is 10 óráznak, ezentúl viszont akár úgy is elrendelhetik számukra a napi 12 óra munkát, hogy azt ki kellene pluszban fizetni. Olyan leveleket kapok, amiben a dolgozók leírják, hogy ott esnek össze és halnak meg dolgozók a munkahelyükön, sokan betegek és rettenetesen el vannak keseredve. Pedig a helyzetük ezzel a törvénnyel még rosszabb lesz.

Különösen úgy, hogy a kormány nem igazán tartja be a béremelésre tett ígéretét – tavaly még azt mondták, hogy januártól jön a várva várt béremelés a központi közigazgatásban dolgozóknak. Ebből jó esetben is április lesz, ugyanis a megemelt bérre majd csak az új kinevezésekkel együtt lesznek jogosultak a kormánytisztviselők. Az új kinevezési okmányokat pedig március 15-ig kell kiállítani a munkáltatónak, vagyis leghamarabb a márciusi bérrel, április elején jöhet a magasabb összeg januárra-februárra visszamenőleg. Nem számítanak viszont sok jóra a dolgozók, mert a beharangozott 30 százalékos emelés csak az átlag, vagyis nem tudni, mennyi lesz az egyes munkavállalók tényleges bérnövekedése – ami a munkáltatón is múlik majd. Arról nem is beszélve, hogy a pluszmunka miatt nem is lesz ez igazi béremelés- több munkáért kapnak majd valamivel magasabb bért. Az elmúlt évtized elmaradt béremeléseit ez sem fogja rendezni.

Vannak, akik még ennél is rosszabbul járnak, ahogy egy hozzám forduló, járási hivatalban dolgozó hölgy írta. A kormányhivatalok dolgozóinak fizetéséből ugyanis nemes egyszerűséggel kivették a 10 ezer forint összegű cafeteriát, amit eddig a bérükbe beépítve kaptak meg. A járási, megyei, fővárosi kormányhivatali dolgozóknak ezentúl nem jár a cafeteria, emiatt csökken a fizetésük.

Kétségbeesett emberek fordulnak hozzám, akik szenvednek a sok feladattól, a hónapról hónapra éléstől, a közvéleménytől. Félnek felállni, vagy felemelni a hangjukat, mert elveszíthetik a munkájukat, és nem lesz miből fizetni a hitelüket, nevelni a gyermeküket. Kérdezem én: milyen kormány az, mennyire figyel a családokra az a kormány, amelyik ilyen szintű kizsákmányolást vezet be a közszférában, sőt az egész munkaerőpiacon? A válasz az, hogy semennyire, és ezen az sem változtat, ha adóforint-tízmilliárdokból plakátolják tele az országot azzal, hogy nekik fontosak a családok. 

Én folytatom a harcot azokért a dolgozókért, akik megfeszítve dolgoznak napi 10-12 órákat, nyomorult fizetésekért, nulla megbecsülés mellett. Küzdeni fogok a rabszolgatörvények ellen és azért, hogy Magyarország az a hely legyen, ahol 8 óra munkából is tisztességesen meg lehet élni és gyermeket nevelni.