A V4-ek és a klímaharc

Jelenleg a V4-eket leuraló politikai erőterek miatt e fontos együttműködés nem egy progresszív, szövetségünk, illetve egész Európa számára nyereséget hozó kapcsolatrendszer. Ezt azonban nem szabad annyiban hagyni. A V4-ek számára történelmi, kulturális okokból minden adott lenne, és a globális felmelegedés korában földrajzi elhelyezkedésünk miatt is különleges sorsközösségben vagyunk. Ezért is vettem részt a V4-ek európai ügyi bizottságainak találkozóján Sárospatakon — bizottsági tag vagyok, kizárni ülésekről nem is nagyon lehet, és így volt ellenzéki hang: a párizsi klímaegyezmény és a klímaügy bekerült a záródokumentumba, és roppant tanulságos volt, ahogy pontosan kirajzolódtak azok a különbségek, amelyek a klímavétót is eredményezték; emlékszünk, négyből három visegrádi ország vétózott. Nézzük, mi történt.

v4_boritolinkposzt.jpg

Tegnap egy olyan találkozón jártam Sárospatakon, ahol a visegrádi országok parlamenti képviselői, konkrétan az európai ügyekkel foglalkozó bizottságok jöttek össze. Viszonylag friss tag vagyok a magyar uniós bizottságban, függetlenné válásom óta tartozom oda, és mint megtudtam, ez egy bevett dolog: a bizottságok rendszeres egyeztetéseket tartanak aktuális uniós ügyekben. Tehát ha az ember részt vesz egy ilyen találkozón, jó eséllyel képet kap arról, milyen közös gondolkodás folyik éppen a V4-ek közt uniós témákban. De ennél többet is mutat egy ilyen találkozó, és én igazából erre voltam kíváncsi: pontosan milyen politikai törésvonalak látszanak, egyáltalán mennyire tudunk egységes tömbről beszélni a V4-ek kapcsán – politikai értelemben.

Emlékeznek rá, hogy négyből három visegrádi ország vezetője vétózott a 2050-es uniós klímacélok megszavazásakor? Ez az ülés pontos tükörképe lett a klímavétónak: Szlovákia úgy ahogy volt, megszavazta volna a harcosabb klímaügyi, illetve antikorrupciós módosító javaslatomat, a magyar kormány, a lengyelek és csehek nem. A párizsi klímaegyezményhez való igazodás kezdeményezésemre így is bekerült a szövegbe, magyarul a szavak szintjén partnerként léptek fel, de amikor az érdemi cselekvést kapacitáló részek jöttek, csak Szlovákia ment volna előre -- a többiek sem az uniós ügyészséghez való csatlakozást nem támogatták, de azt sem, hogy közösen szorgalmazzák a klímacélokra fordítható pénzügyi keret növelését.

img_1146.jpg

De nézzük a hátteret. Fontos témák voltak napirenden: a következő uniós ciklus stratégiai menetrendje és a 2021-2027-es uniós költségvetés. A stratégiai menetrend a következő évek politikai prioritásait jelöli ki: azokat a célokat, amiknek a megvalósításán a hivatalba lépő Bizottság fog dolgozni. A prioritások egyike a „Klímasemleges, zöld, méltányos és szociális Európa építése” – nagyon helyesen. Kérdés viszont, hogy ezt a jól hangzó szlogent mennyire gondolják komolyan az országok, különös tekintettel a visegrádiakra. Az Európai Tanács 2019. június 20-21- i ülésén ugyanis két döntés is született: ekkor fogadták el a stratégiai célokat, köztük a klímasemlegességet, de ekkor vétózták meg – Szlovákia kivételével – a V4-ek a klímasemlegesség 2050-es céldátumát is. 

Látni kell, hogy a céldátum itt a kulcs, enélkül garantáltan minden marad a régiben, marad a senkit semmire nem kötelező ígéret a távoli jövőben elérendő klímasemlegességre. Márpedig pontosan tudjuk, hogy kőkemény határidők vannak. A párizsi klímaegyezmény után pár évvel az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete kiadott egy jelentést, ami világosan leírja, hogy mit kell tennünk, hogy elkerüljük a legrosszabbat. Bele kell húznunk a következő 10-12 évben: 2030-ra 45 százalékkal kell csökkentenünk a károsanyag-kibocsátásunkat, 2050-re pedig el kell érni a nulla nettó kibocsátást, azaz a klímasemlegességet. Ez azt jelenti, hogy olyan mértékben szorítjuk le a szennyezést, ami után már csak annyit bocsátunk ki, amennyit semlegesíteni is tudunk. Ez kell ahhoz, hogy 1,5 C alatt tartsuk a globális felmelegedést.

A V4-ek a vétóval gyakorlatilag a párizsi klímacélokat tették zárójelbe a fenntarthatatlan, elavult energiarendszereik védelmében. A magyar kormány részéről az volt a mondás, hogy valakinek meg is kell finanszíroznia az átállást. Orbán Viktor konkrétan azt mondta, hogy „A céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk. Úgyhogy kezdjünk el tárgyalni a pénzről!” Csakhogy Orbán Viktor nem kezdett el tárgyalni a pénzről, és ezután a bizottsági ülés után már azt is látom, hogy a V4-eknek – leszámítva Szlovákiát – nem csak a pénz, hanem az ambíció is hiányzik. Pedig minél többet vállal adott ország, annál több forrást kap. Úgyhogy ha a V4-ek keményebb ambíciókkal érkezne, több pénzre számíthatna. Csakhogy nincs erre politikai akarat. 

Pedig új helyzet van. Nem lehet potyautasként viselkedni egy olyan világban, ahol senki sem vonhatja ki magát a felelősség és a következmények alól, mert mindenkire szükség van és mert mindenki érintett. A klímaválságot nem lehet zárójelbe tenni, nem lehet ragaszkodni a hagyományos energiaforrásokhoz, a szennyező iparágakhoz, a megújulókkal szemben pedig nem kifogásokat kell keresni, hanem tudomásul kell venni, hogy nincs más választásunk. Az ülésen is elmondtam: még mindig nincs céldátumuk a szén kivezetésére, miközben tőlünk nyugatra már minden ország meghozta a döntését ezzel kapcsolatban. 

Mi lenne az irány? A V4-eknek azért kellene szót emelni most, hogy a klímacélokra fordítható kiadások aránya 25-ről 30 százalékra emelkedjen, és a fennmaradó 70 százalék felhasználása is összhangban legyen a klímacélokkal. Közös érdekünk lenne, hogy csak olyan projektet támogasson az EU, ami nem növeli a kibocsátást és a fenntarthatóság irányába mutat. Ez vonatkozik arra is, hogy az EU ne kössön olyan szabadkereskedelmi egyezményeket, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a kibocsátás-csökkentési célokkal. Ilyen az EU-Mercosur egyezmény, ami amellett, hogy hátrányba hozná a gazdálkodókat, újabb lökést adna a brazil esőerdők pusztulásának. Ebben a kérdésben volt némi összhang a V4-ek között: ez ugyanis valós érdekeket sért minden országban, és a meccs még nincs lejátszva EU-s szinten sem. Szóba került még a kohéziós és agrártámogatások csökkentése: elmondtam, hogy ezekre a támogatásokra szükség van annak érdekében, hogy a klímasemleges gazdaságra való átmenet társadalmilag igazságos és méltányos módon mehessen végbe, a források felhasználásánál viszont teljes együttműködés kell az uniós szervekkel a korrupció elleni harcban. Csatlakozni kell az uniós ügyészséghez és támogatni egy hatékony jogállamisági mechanizmus felállítását – ez azonban már nem kerülhetett be a záróanyagba.

Paradox az egész helyzet, mert a térség nagyon kitett a klímaváltozásnak: Kárpát-medence az átlagosnál gyorsabban melegszik, a klímaváltozás hatásai már most komoly gazdasági károkat okoznak nekünk évről évre. Világos, merre kell mennünk: ki kell váltani az elavult technológiákat, a szenet és az atomot megújulóval helyettesíteni, energiahatékonyságot növelni, a közösségi közlekedést és elektromobilitást fejleszteni, támogatni a fenntartható gazdálkodást, innovációba, kutatás-fejlesztésbe beruházni. Erre kell menni, erre van előre, és erre szerződtünk Párizsban is. A záródokumentumba maga Párizs bekerülhetett, de teszteltem a rendszert, és sajnos az érdemi cselekvésben csak Szlovákia lett volna partner. A V4-es együttműködés értékes szövetségünk és nagyon fontos lenne, hogy tartalmilag az itt élők valós érdekeit tükrözze. A klímaváltozás korában nagyon egyértelműen kiderül, mely politikusok dolgoznak a saját hasznukra és kik azok, akik adott esetben komoly kockázatot vállalva, de kimondják az igazat. Most még kevesen vagyunk, de sok múlik azon, mennyire fog ez a helyzet változni: V4-en belül és azon túl.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5015056112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!