Kiderítettem: elcsatolnak egy részt a fóti gyermekközponttól

Újabb felháborító fordulatot vett a fóti ügy. Ezúttal egy törvényjavaslat ügyében nyomoztam, hogy kiderítsem: érintik-e a lovasterápiás egyesületnek átadni tervezett fóti ingatlanok a gyermekközpont területét. Akkor lett roppant gyanús az egész, amikor a bizottsági ülésen egészen addig hagytak beszélni, amíg elő nem vettem egy tulajdoni lapot. Kövér László csettintene, úgy lecsavartak, kattintsanak a videóra. Ezt követően „csakazértsem” hagytam annyiban a dolgot, egy kis földhivatali kutakodással és helyszíni szemlével utánajártam, hozzányúlnak-e a gyermekközponthoz vagy sem. A válasz: igen. Jövök a részletekkel!

A gyönyörű ősparkban fekvő gyermekközpont a kormány célkeresztjébe került: azt már tudjuk, hogy a gyermekek rosszabb körülmények közé kerülnének, azt pedig látjuk, az államtitkárok menekülnek előlem, a propagandamédia szíves közlésein kívül viszont nem igazán tudjuk, hogy mi a tervük az ingatlannal. Ebben a lélektani pillanatban lépett színre a KDNP.

Ma tárgyalta ugyanis a Gazdaság bizottság Harrach Péter javaslatát, amely 14 állami tulajdonú fóti ingatlant adna át 20 évre a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület vagyonkezelésébe, idézem, „annak érdekében, hogy az Egyesület a sérült, rászoruló gyermekek lovaglását, lovasterápiás kezelését kiszámítható feltételek között folytathassa.” Arról van itt szó röviden, hogy a kormány egy lovasterápiás központ létrehozására és további beruházásokra adna területeket az egyesületnek – nem ma indult ez a történet, már 2017-ben is született két kormányhatározat, amely közel 200 millió forint állami támogatást adott az egyesületnek a beruházások előkészítésére.

A 14 ingatlan helyrajzi száma viszont szöget ütött a fejembe, ugyanis volt köztük három belterületi ingatlan. El is mentem a Gazdasági bizottság mai ülésére, hogy feltegyem a kérdéseimet. Kezdésnek még hagytak szóhoz jutni: ekkor megtudtam, hogy a KDNP szerint csak olyan ingatlanokról van szó, amelyeket már eddig is használt a gyermekmentő szolgálat. Amikor viszont előhúztam egy tulajdoni lapot, amelyen ott van, hogy a terület jelenleg a gyermekközpont használatában van, és a törvény szerint ez átkerülne az Edvi Péter vezette egyesülethez, rögtön megszűnt minden erőltetett udvariasság. És amikor még azt a több, mint 100 oldalas dokumentumot is meglobogtattam, amely az egyesület által készített tervek alapján feketén-fehéren tartalmazza, hogy a Károlyi-birtok területe csökken, már nem hagytak szóhoz jutni – sok köszönet illeti Potocskáné Kőrösi Anita képviselőtársamat, aki jól vette a manővert, és bizottsági tagként feltette a kormány számára váratlan kérdést. Erre Nacsa Lőrinc az előterjesztő képviseletében hihetetlen indulattal esett nekem, mondván hogy „veszélyeztetem” a gyerekeket és álhíreket terjesztek. A dolog érdemi része viszont a tagadás volt: továbbra is azt állította, hogy szó sincs arról, hogy a gyermekközpont területe csökkenne.

 

Felhívtam a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, ahol megtudtam, hogy szerintük sem kapnak a fóti gyermekközponttól területet, bár van ott egy kis rész, ahol rozzant ház van és takarmánynak való növény, de semmi aktívan használt terület nem kerül hozzájuk. Amikor a 200 milliós kormányzati forrásról kérdeztem őket, megtudtam, hogy elkészültek a tervek a központ bővítésére, meg is mutatják nekem, állítólag, idézem, „egy ruháskosárnyi” iratról beszélünk, és sokévi munkájuk úgy tűnik, beérett: Edvi Péter szerint 6-10 milliárd forint közötti fejlesztést fognak megvalósítani, ha jól értem, a kormány és egyes cégek segítségével – az összeg attól függ, hogy például lesz-e gyógymedence vagy sem és hasonló dilemmák sora.

Ezek után jött a földhivatal és a helyszíni szemle. Mint kiderült, két, az egyesületnek átadásra kerülő ingatlan is a gyermekközpont területéhez tartozik. Az 1563-as számú valóban egy kis kertrész óllal és romos épülettel, amit a gyermekmentők használnak. Erről beszélhetett Edvi Péter. Van viszont egy másik terület is, az 1565/4-es helyrajzi számú, amelyen 7 olyan családi ház található, amelyekben a gyermekközpont jelenlegi és nyugdíjas dolgozói élnek családjukkal. Egy meghitt lakókörnyezetet képzeljenek el, kis konyhakertekkel. Plusz szintén itt van a speciális gyermekotthon terápiás kertészete üvegházzal és egy füves réttel, ahonnan információim szerint a specis gyermekek terápiás céllal tartott bárányainak etetését oldják meg mondom ezt úgy, hogy terepbejáráson beszéltem egy ott élő érintettel is.

csalad.jpg

csalad2.jpg

csalad3.jpg

Családi házak az ott dolgozóknak - Ezekben a házakban élnek jelenlegi és nyugdíjas dolgozók

54255529_426614807910276_3645815042550530048_n.jpg

Konyhakert

54348292_333004707563340_9076534539592925184_n.jpg

Üvegház — uniós forrásból felújítva

 

ke_pernyo_foto_2019-03-18_22_44_31.png

Nem alaptalan feltételezés tehát, hogy a kormány éppen egy tetszetős darabot akar kikanyarintani a gyermekközpont területéből, ami nem kicsit fog fájni több ott élő családnak és a speciális szükségletű gyermekeknek. Hogy lesz megoldva az ő lakhatásuk? Ki gondoskodik erről? Persze ha onnan nézzük a dolgot, hogy idén megszüntetik a gyermekközpontot, és a beruházások majd csak azután fognak elkezdődni, akkor látszik, mi folyik itt: mondjuk ki, a kormány megkezdte a gyermekközpont feldarabolását. A többi területtel kapcsolatban információim szerint még megy az ötletelés – ki és hogyan építse be, külföldi vendégek fogadására alkalmas luxusszálloda épüljön rajta, vagy lovaglással összekötött wellness-központ… 

Annyi biztos: ez egy igen értékes terület, ahol a gyermekek egyszerűen útban vannak a kormánynak és oligarcháinak, és amivel azt hiszik, bármit megtehetnek. A bizottsági ülésen vagy hazudtak, vagy a benyújtónak fogalma sincs, mihez adja a nevét – folytatás következik, például ma a plenárison.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr6414699920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!

 

 

süti beállítások módosítása