Kiszervezett pártállami erőszak

Kövér László levelét megírta: az őrző-védőknek mindent szabad, az állam a legális és ellenőrzött erőszak monopóliumát putyini mintára kiszervezte, egyre nyíltabban homályos hátterű verőemberek kezébe adja. Az orosz minta egyértelmű és egyre erősebb, miközben Orbán Viktor hatalmának egyre nyíltabb és fontosabb támasza a láthatóan büntetőjogi védettséget élvező, kiszervezett utcai erőszak.

blog2_1.jpg

A közel százmilliárdnyi közpénzből finanszírozott propaganda-monstrum, amit valaha közszolgálati médiának hívtak, ma már egyértelmű, hovatovább büszkén vállalt fideszes elfogultsággal működik. Hosszú folyamat volt ez, rengeteg felháborító állomással. A 2010-es választás után gyorsult fel és lett végleges a romlás, míg mára megkülönböztethetetlen, hogy egy mondatot a „közszolgálati” bemondótól vagy Rogán Antal szájából hallunk. Nyilvánvalóan ugyanott is találják ki e mondatot eleve.

Amikor Hadházy Ákossal és más ellenzéki képviselőtársaimmal felkerestük az MTVA-t, erre a folyamatra akartunk figyelmeztetni, de egy másik, talán még tragikusabb rothadást is felfedtünk: immár élő adásban, mentelmi joggal rendelkező képviselőket is bántalmazhatnak fegyveres, azonosítatlan, a Fidesz érdekét képviselő verőemberek. Annak biztos tudatában, hogy semmi bajuk nem lesz az erőszakosan fellépő egyenruhásoknak, sőt, még az áldozataik ellen kezd nyomozni az ügyészség.

Igen, van humorosan felfogható oldala az ügynek, amikor az egyik, orvoshoz kilenc nappal később elballagó őr a mellbimbójában érzett fájdalomért akart felelőssé tenni minket, a másik pedig arra panaszkodott, hogy egyikünk megharapta – de sajnos nem árulja el, melyikünk, pedig engem is érdekelne. Persze, kinevethetjük őket, de inkább vegyük komolyan, mert komoly baj van. Nem az ő fizikai állapotukkal, hanem a demokráciával: az állam a legális és ellenőrzött erőszak monopóliumát orosz mintára kiszervezte, egyre nyíltabban homályos hátterű verőemberek kezébe adja.

Mind emlékszünk, amikor három évvel ezelőtt Nyakó István szocialista képviselőt közel kéttucatnyi nagydarab „kidobó” akadályozta meg, hogy népszavazási kérdést adjon be a Választási Irodánál. Mind büntetett előéletűek. Sikerült egyértelmű kapcsolatot találni Kubatov Gábor és a kopaszok gyűrűjében kamu kérdéssel érkező fideszes polgármester-feleség kísérője között is. A hatóságok azonban a gyanúsításokig nem jutottak el, mert szerintük a csoport mégsem jogellenesen zavarta az ellenzék politikusát. Azóta tudni lehet, hogy a Fidesz-székháznál tüntetők ellen is ezeket az alakokat vethették be, megint csak: a rendőrség félrenézése mellett.

Van, amikor pedig kifejezetten otromba módon küldi el vagy mocskolja a nyeregben lévő kormánypárti verőember a szolgálatban lévő, intézkedni próbáló rendőrt. A Városliget most zajló legyilkolását ilyen sárgamellényes kigyúrt alakok segítik, több videó is készült arról, miként kezelik a rendőröket. A 444 cikkéből kiderül, hogy tízmilliárdos bűncselekmények elkövetői köréből érkező, börtönviselt emberek ugráltatják és alázzák meg a nekik kiszolgáltatott, Pintér Sándor által is elárult magyar rendőrtA mai napig szabadon mozog a fővárosban a csecsen Magomed is, bár nincs érvényes tartózkodási engedélye, sőt büszkén osztja meg a videót, amin magyar aktivistát fenyeget – a botrány egyáltalán nem tartotta vissza semmitől, védettsége biztos tudatában a tavalyi választás után az egykori Magyar Nemzet munkatársai számoltak be arról, hogy őket is megfenyegette

Az orosz minta egyértelmű és egyre erősebb. Orbán Viktor hatalmának egyre nyíltabb és fontosabb támasza a láthatóan büntetőjogi védettséget élvező, kiszervezett utcai erőszak. Jelenleg az állítólag a szurkolói szubkultúrából érkező (de még az is lehet, hogy rendőrségi informátorBede Zsoltra testálhatták a feladatot, hogy szervezze meg a kormánypárti garázdákat, és ehhez kiemelt propaganda-támogatást kap a fideszes médiától is. Feltűnik mindenhol, ahol fenyegetőzni vagy erőszakoskodni kell. Egyelőre még megvannak a korlátai: Hont András kidobta az ajtón, Hadházy Ákos és közönsége kinevette, amikor a földön fetrengett, és valódi, baloldali radikálisok meg kifejezetten hülyét csináltak belőle, mikor beléjük próbált kötni. 

De ott van mindenhol, ahol fenyegetőzni kell, a rendőrség számára láthatóan érinthetetlen, és amint megfelelő infrastruktúrához jut, képes lesz a putyini modellt itthon is megvalósítani. Onnantól konkrét, fizikai veszélyben lehet mindenki, aki ellenzéki politikát folytat. Könnyen eljöhet az az idő, amikor az orosz példához hasonlóan ellenzékiek „sérülnek meg” a rendőrség által sajnos „kinyomozhatatlan” bűncselekményekben, miközben egy ország követi élő adásban, amint a nagyon is ismert elkövetők fenyegetőznek és triumfálnak.

Ezt kell megállítanunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5114662073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!

 

 

süti beállítások módosítása