Esős őszi napon keltem útra és mentem el Oroszlányba, hogy első kézből tájékozódhassak az önkormányzati dolgozók helyzetéről, akik, mint tudjuk, 80 – ha nem 90 - százalékban nők. Az ő életükre és harcukra voltam kíváncsi, ami arról szól, hogy az állam végre becsülje meg azok munkáját, akik napi szinten vannak kapcsolatban az emberekkel, intézik ügyes-bajos dolgaikat, a helyi közösség ügyeit és akiktől 10 éve elfordult a politika. Velem tartott Boros Péterné, a közszféra legnagyobb szakszervezetének elnöke is, aki abban segített, hogy megértsem, pontosan mi készülődik országos szinten az önkormányzati köztisztviselők béremelése címszó alatt. Annyit elárulhatok: csak amit a Fidesztől eddig megszokhattunk.

Akik követik a képviselői munkámat, tudják, hogy olyan élethelyzetek feltárásába kezdtem, amik nincsenek a szemünk előtt. Amiket nem látunk, mert vagy elzárt intézmények rejtik el előlünk, vagy a gyenge érdekérvényesítő képesség, a nyilvánosság figyelmének a hiánya. Ezért járom a gyermekvédelmi intézményeket, gyermekotthonokat, és ezért kezdtem el bejárni az olyan munkahelyeket is, ahol többnyire nők dolgoznak: a nyugdíjakat folyósítják, szociális segítséget nyújtanak, kisgyermekeket gondoznak, vagy éppen a helyi közösség ügyeit intézik. Ezúttal egy önkormányzatba látogattam, ahol a helyi jegyző asszony és a velem tartó szakszervezeti vezető adott kimerítő választ a kérdéseimre.

Kezdjük ott, hogy Oroszlány a jobb helyzetben levő önkormányzatok közé tartozik: 85 ezer forint az egy lakosra jutó adóerő-képessége, ami a magyar viszonyok között, tehát relatíve jónak számít. A szénbányászat után az autóiparra átállt városnak van egy nagy ipari parkja és rengeteg gyára, amik többnyire az autógyártást szolgálják ki alkatrészekkel, pl. kipufogó csonkok gyártásával. Amikor a kormány két éve lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját teherbíró-képességük szerint megemeljék a köztisztviselői illetményalapot, Oroszlány emelt. Az akkor már 9 éve változatlanul 38 650 forintos köztisztviselői illetményalapot 45 ezer forintra emelték. Ez persze arra sem volt elég, hogy a reálkereseteket szinten tartsa, de legalább némi javulást hozott. További emelésekre lenne szükség, de erre nem lesz forrás, mondom miért.

A Fidesz évek óta hárítja el magától az önkormányzati dolgozók bérkérdését, mondván, hogy ahhoz a kormánynak semmi köze, az önkormányzatok oldják meg, ahogy tudják. Tehát az államnak semmi köze a helyben beszedett adókhoz, szociális ellátások nyújtásához, a munkanélküliség kezeléséhez, bölcsődék fenntartásához, az anyakönyvezésekhez és egyáltalán, a központi döntések helyi végrehajtásához. Ez nyilván nem igaz, amit ők is pontosan tudnak, mert egy idő után, ha nem is emelték az illetményalapot, de lehetővé tették, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben emeljenek. Ez sok helyen meg is történt, a dolgozók 40 százaléka részesült valamekkora emelésben, de a nagyságrendről sokat elárul, hogy még a legszerencsésebb helyeken is csak 48 ezer forintra ment fel az illetményalap.

Ez a helyzet Oroszlánnyal is. Annak érdekében, hogy ne hagyja el egyre több diplomás az önkormányzati szférát, emelni kellene a béreket – nemcsak itt, de mindenütt az országban 60-65 ezer forintra kellene emelni a tíz éve nem emelt illetményalapot. Ehelyett mit csinál a kormány? Nulla pluszforrás bevonásával a jobb és rosszabb helyzetben levő önkormányzatokat játssza ki egymás ellen. Arra készülnek, hogy 11 milliárd forintot szednek be szolidaritási adó címén a jobb adóerő-képességű önkormányzatoktól, mint amilyen pl. Oroszlány is, és pályázatot írnak ki (!) a szegényebb (38 ezer forintnál kisebb egy főre jutó adóerő-képességgel rendelkező) önkormányzatoknak. A beszedett adóból létrehozzák a „kiegyenlítő bérrendezési alapot”, merthogy természetesen az „esélykiegyenlítés” a cél. Magyarul: legyen mindenkinek ugyanolyan rossz és lehetőleg ezért ne a kormányt, hanem egymást hibáztassák.

Borzasztóan álságos dolog a szolidaritásra hivatkozni úgy, hogy az állam semmilyen részt nem hajlandó vállalni az önkormányzati dolgozók bérrendezéséből. Száz olyan tételt is tudnék sorolni a költségvetésből, amit sokkal hasznosabb dolgokra lehetne fordítani, például az önkormányzati dolgozók béremelésére. Ez nyilván tudatos a kormány részéről, és hasonló mintát követ, mint a közigazgatási elbocsátásoknál: ott sem ad egyetlen fillért sem a kormány a közszolgák béremelésére, hanem közel 7 ezer dolgozó kirúgásából finanszírozza a béremelést. Dolgozót dolgozóval, önkormányzatokat önkormányzatokkal fordít szembe, hogy olyan helyzetet idézzen elő, ahol ő a nevető harmadik. De ugyanezt csinálja a cafeteria adóemelésével és a túlórák növelésével is: a munkahelyekre, munkaadó-munkavállaló szintre tolja a konfliktusokat.

Van még egy fontos dolog, amiről beszélni kell és ez a túlórák kérdése. Ahogy járom a közszféra munkahelyeit, egyre világosabban látom, hogy a munkaerő-kizsákmányolás a rendszerbe van kódolva. Sokkal több a feladat, mint ahány ember van rá, az alulfinanszírozottság általános. Ennek következménye, hogy mindenki legalább 2 ember munkáját végzi, a túlmunka rendszerszerű, 10-12 órákat dolgoznak az emberek. A kormány válasza pedig erre a munkaerőhiányos helyzetre nem a béremelés, hanem a további létszámcsökkentés és - a legújabb tervek szerint - a megmaradt dolgozók szabadságának csökkentése. Tehát a fizetetlen és még durvább túlmunkára jön a kevesebb szabadság. Milyen kormány az, amelyik így bánik a saját dolgozóival?!

Nem lehet azon az alapon működtetni egy rendszert, hogy az ott dolgozók majd megoldják valahogy, mert mindig megoldották. Ezt hallottam a nyugdíjfolyósítóban, az agrárminisztériumban, a szociális dolgozóktól, az önkormányzatnál. Oroszlányban ellátogattam a helyi hajléktalanszállóra, nappali melegedőbe is. Egy hölgy elsírta magát, amikor az intézményről mesélt. A rendszer pontosan az ilyen emberek lelkiismeretére alapoz, amikor olyan munkát vár el tőlük, ami ennyi pénzért és ennyi lemondás mellett már nem lenne elvárható. Én továbbra is azon leszek minden rendelkezésemre álló eszközzel, hogy ezen változtassak, és kiálljak azokért az emberekért, akiknek arról szól az élete, hogy másokért állnak ki.