Több kérdést kaptam arról, hogy mi alapján választom ki az intézményeket, ahova elmegyek. Szeptemberben indítottam a gyermekvédelemhez kapcsolódó látogatásokat, novembertől pedig pluszban olyan helyekre megyek, ahol túlnyomó többségében nők dolgoznak és azt próbálom feltárni, hogy milyen körülmények közt, mennyi pénzért dolgoznak – értünk. Merthogy ők azok, akik nyugdíjakat folyósítanak, a rászorultaknak segítenek, a helyi közösség ügyeit intézik, kisgyermekeinket gondozzák. Az ő életükre fókuszálok, mert valahogy róluk mindig elfeledkeznek, pedig nélkülük konkrétan megállna az élet ebben az országban. Ezúttal a szociális dolgozók közt töltöttem egy napot közel a déli határhoz, egy nappal a szociális munka napja után.

Bácsalmás volt a célpontunk a héten, ott is konkrétan a szociális intézmények, ahol mintegy hatvan ember dolgozik és ahol az egyébként számukra munkaszüneti napot jelentő szociális munka napján is voltak, akik dolgoztak. Azért is tartom végtelenül igazságtalannak, hogy azt a 30 milliárdot, amivel a bérkérdést itt rendezni lehetne, nem adják oda, mert Bácsalmáson is azt láttam, hogy hivatástudatból a pályán maradnak sokan – és pontosan erre számítanak azok a kormányok, akik egy mozdulattal húzzák ki a költségvetésből a béremelést.

Étkeztetés, támogató szolgálat, tanyagondnoki szolgálat, idősek nappali ellátása, család- és gyermekjóléti központ és szolgálat, házi segítségnyújtás – ez mind a munka része, de az nem „csak” ennyi. Amikor arról beszélgettünk, hogy 200 fő számára hordja ki a meleg ételt három ember, az intézmény vezetője elmondta, hogy itt nem csak arról van szó, hogy odamennek, bedobják az ételt és mennek – nem. Ilyenkor bemennek a többnyire nagyon magányos, szerény körülmények között élő emberhez, megkérdezik, hogy van, segítenek neki, amiben tudnak – mindezt hóban-sárban-fagyban és napi 8 órában három ember csinálja. „Mi a személyiségünkkel dolgozunk” – mondta az intézmény vezetője és ebben teljesen igaza van. Valóban el lehetne intézni annyival az egészet, hogy beviszi az ételhordót és eljön – de magam is sokat hallottam a látens szükségletek jelentőségéről, vagyis arról, hogy a tényleges funkció mellett még milyen hatásokkal kell számolnunk adott munkavégzés vagy bármely cselekedet esetében. Valószínűleg évekkel lehet meghosszabbítani emberek életét, ha ez a plusz törődés, ami az étel mellé „érkezik”, ott van. Arról nem is beszélve, amikor az extra odafigyelés konkrétan életet ment: egy idős asszony, aki be szokott járni, nem jött – rohantak ki hozzá, összetörten feküdt otthon. Megmentették. Mert ott volt a szociális munkás és mert figyelt.

És akkor most kell beszélnünk egy kicsit a bérekről. Ez a vesszőparipám, tudom, így van és ez nem is fog változni. Ugyanis ahhoz, hogy megtartsuk ezeket az embereket a szakmában, rendes béremelés kell, mutatom, miért. E szektorban közalkalmazottak dolgoznak. Ez azt jelenti, hogy az alapbér többségüknél 180.500 ft és erre jön rá az összevont ágazati pótlék, ami 6.300 ft OKJ-sok esetében, egy kétdiplomás, 25 éve a pályán lévő vezető beosztású ember esetében pedig 110 ezer forint, de nem épül be a bérbe. Bruttó összegekről beszélünk. És ami nekem a legmegdöbbentőbb, hogy az 50 ezres vezetői pótlék a szabadság idejére nem jár. Voltam én is vezető, és bizton állíthatom, hogy az alatt az évek alatt nem volt olyan szabadságom, ahol ne kellett volna telefonon, email-ben dolgokat intéznem, amire persze lehet azt mondani, hogy akkor az ilyen vezetők rosszul csinálják – de nem: ugyanis a vezetői felelősség az év 365 napján vezetői felelősség, és ha a helyzet, a csapat úgy kívánja, akkor bizony a Balaton partján is munka van.

Most zajlanak a kirúgásokkal megspékelt megszorítások a közszférában, és nekem az a rossz hírem van, hogy Zalaegerszegtől Bácsalmásig mindenhol munkaerőhiányt, az ott lévők esetében pedig megfeszített munkát   látok. A támogató szolgálatnál, vagyis azoknál, akik a fogyatékossággal élőkhöz járnak, három ember (plusz egy sofőr) dolgozik 40 emberre, de nem győzik. Ezt bizonyítja az is, hogy évek óta „túlteljesítenek” az adminisztráció szerint – ennek ellenére nem nyertek a szolgáltatás bővítésére beadott pályázaton, úgyhogy egyhamar nem lesz könnyebb senkinek.

A helyzetet itt az is bonyolítja, hogy aki Bácsalmáson a szociális ellátást tanulmányozza, nagyjából a beszélgetés első tíz percében szembesül azzal, hogy a város területénél nagyobb részen tanyavilág helyezkedik el a település mellett, és bizony ott is ellátást kell biztosítani. Öt tanyás körzet 50 ellátottal várja Ferit, a tanyagondnokot. „Van térerőd, Ferike?” – csörgött rá az igazgatónő a tanyagondnokra, így őt is sikerült elkapnom egy rövid beszélgetés erejéig, de amint lehetett, elnézést kért is rohant vissza a kisbuszához – amivel naponta 100 km-t biztosan leteker. Receptet irat fel és vált ki, kenyeret vesz, gyermekeket szállít oda és vissza, és ha valakiről egy ideig nem hall, az általa kialakított „nagy körről” letér és meglátogatja. Megtudom, Bácsalmáson mintegy 6700 fő lakik és több mint 500 a tanyavilágban. Sok közülük idős, egyedülálló nő, akiket folyamatosan vonnak be az ellátásba – nem kell részleteznem, mit jelent, ha ők egyedül, gondoskodás nélkül maradnának. De nem fognak, Ferenc a saját mobiltelefonjával - mert eszem megáll, még ehhez a munkához sem biztosítanak szolgálatit az állam részéről -, folyamatosan telefonál, szervez, érdeklődik, problémát kezel és megold. Hozzáteszem, már maga az autó finanszírozása is problémás: 8-10 millió egy kisbusz, pályázatból van, de ha elromlik és tanúsíthatom, hogy ilyen göröngyös-rázós terepen ez bizony benne van a pakliban, a javíttatás százezrei már az intézményt terhelik. Az önkormányzat itt tudja, mi a dolga, megtudtam, segít, amiben csak lehet – de akkor sincs rendben, hogy a feladatokat az állam rendre csak 80 százalékban finanszírozza. A tanyagondnoki szolgáltatásra adott éves összeg is csak egy bérminimumon foglalkoztatott ember fizetésére elég.

Azt mondanom sem kell, hogy aki ebben a szakmában dolgozik, a legkeményebb élethelyzeteket látja – testközelből. Sok múlik rajtuk: hogy észreveszik-e, hogy baj van – hiszen rengetegen titkolják a rászorultságot, mert szégyellik. De ott vannak a drogfüggők, akik a mostanság oly sokat emlegetett dizájner drogok rabjai lettek, vagy a családon belüli erőszak minősített esetei. Amikor azt mondom, hogy kevés a bér, és elszívják a munkaerőt a szakmából, ezzel azt is mondom, hogy egyre kevesebb ember lesz, aki ezekkel a válogatott kínokat megélő emberekkel foglalkozzon, ők egyre magukra hagyottabbak lesznek és egyre kevesebb esély lesz arra, hogy visszavezessék őket a normális életbe. Ott van például a pszichológus asszony, aki többek közt drogproblémákkal küzdő kismamával foglalkozik. Azt mondja, nagyon nehéz a tinirehabra bejuttatni a fiatalokat, pedig óriási szükség lenne rá. De a legnagyobb baj az, hogy a jelen körülmények között nem tud alternatívát kínálni, nem tudja azt mondani, hogy ha tanulsz, majd ilyen munkalehetőséged lesz. Nincs perspektíva – ezért nincs sikerélmény.

Az idősek klubja viszont nagy siker – annak a 42 idős embernek nagyon sokat jelent, hogy közösségbe járhat nap mint nap.  Ha nincs bérrendezés, ezek a lehetőségek mind szép-lassan le fognak épülni. Mert a hivatástudat ott van, de nekik, a szociális dolgozóknak is vannak gyermekeik, akiket el kell tartaniuk, sőt idős szüleik, akikről gondoskodnak. 

Egy, a közösségéért dolgozó, bátor női vezetővel találkoztam Bácsalmáson: amit lehet, azt ő megteremti, meg talán egy picivel többet is.  De itt nem állhatunk meg: itt lenne az ideje, hogy a szociális munka napján ne csak egy nagy köszönömöt mondjanak ezeknek az embereknek, hanem a béremelést is tegyék hozzá. Nem szétpótlékolva a bért, hanem egy tisztességes szociális életpálymodell keretében az alapbéreket megemelve és a ledolgozott éveket, szakmai tapasztalatot jutalmazva. A feladatfinanszírozás pedig ne azt jelentse, hogy az állam kifizeti a dolgozó bérét - jobb esetben! -, a többit meg oldja meg az önkormányzat. Ha már egyszer a feladatra adnak pénzt, akkor ne csak a béreket, hanem a munkával járó kiadásokat is fedezzék. Például adjanak egy szolgálati mobiltelefont és előfizetést a tanyagondnoknak - mert miért is van több joga egy országgyűlési képviselőnek készülékre és havi fix keretre ahhoz, hogy végezze a dolgát?

Képviselői munkámhoz stabil alapot jelent az, hogy a helyszínen tájékozódom a szakma problémáiról, és ezúton is szeretném kifejezni a szociális szféra dolgozóinak a köszönetemet mindazért, amit értünk tesznek – és egyben azt is, hogy immár új, testközeli tapasztalatok birtokában folytatom a küzdelmet a változásért!