Nagyon súlyos érzések kavarognak bennem a közszféra leépítését látva. Megnéztem három ehhez kapcsolódó adást és egy 10 km-es futás lett a vége este 10-kor, annyira ideges lettem. Folyamatosan úgy beszélnek ezekről az emberekről, mintha valami régi bútordarabok lennének, akik foglalják a helyet a szépre felújított kecóban, vagy éppen úgy, mintha nem a habonyék-mészárosék rabolnának ki minket, hanem az ő veszettül alacsony, tíz éve nem változó bérük fájna itt mindenkinek. Aki ismer, tudja, hogy átlagon felüli igazságérzettel vert meg a sors, és hetek óta azért is foglalkozom ezzel az üggyel, mert itt és most nagyon igazságtalanul bánnak rengeteg emberrel.

A hírekben is lehetett látni, hogy sokan ügyfélkapukon keresztül kapják meg a felmondásukat – mert velük ezt is meg lehet csinálni, sőt velük azt is meg lehet csinálni, hogy 10 éve nem emelik a köztisztviselői illetményalapot. Mert pontosan tudja a kormány, hogy ha bemondja a varázsszavakat a tévéibe, hogy „túlméretezett” meg „rosszul szervezett” meg „nem elég hatékony”, nulla szolidaritás lesz irányukba. Mert ők nem termelik a GDP-t, hanem „mi tartjuk el őket”. Ez a kedvencem. Na persze: „mi” ugyanis azért „tartjuk el” őket, mert nélkülük egyszerűen megállna az ország. Ez az igazság.

A hátralékos dossziék e polcokon sorakoznak. Már most sem bírják a dolgozok a munkát, holott hajnalban járnak be

Ők folyósítják a nyugdíjakat, rájuk számíthatunk járvány esetén, vagy ha egy hibás kormányzati döntés súlyos környezeti károkkal és az emberek életminőségének romlásával fenyeget, ők számolják meg azt, hányan vagyunk, vagy épp azt, hogy mennyi az a GDP, amit, tudom, nem ők termelnek. Én voltam köztisztviselő, fiatalon a KSH-ban dolgoztam és tudom, mennyire örültünk annak pályakezdő, életkezdő, első gyermekeiket vállaló szakemberekként, hogy van fix jövedelem, a mai világban ez is nagy dolog, de szinte mindenkinek ott volt az excel táblája, amiben ezt a fixjövedelmet százforintra beosztottuk. Albérlet, bkv-bérlet, vidékre hazaút, ebéd a kínainál, az iskola költségei, hiszen csomóan tanultunk mellette, rezsi, minden ki volt számolva – és ez akkoriban volt, amikor utoljára emelték az illetményalapot. Azóta csak rosszabb lett a helyzet.

Most járom ezeket az intézményeket és nem naplopókat látok, hanem nagyon értékes tudás birtokában lévő, több évtizede a pályán levő szakembereket, akik ezt az országot működtetik. Ne értsen félre senki: tudom, hogy változnak az idők, tudom, hogy a digitalizálás számos munkafolyamatot megváltoztat, mi sem milliméterkockás papíron rajzoltuk a grafikonokat a KSH-ban és én is korszerű, gyors közigazgatást szeretnék. De most az van, és ezt láttam a Nyufigban is, hogy először rúgnak ki embereket, központi utasításra, és utána oldják meg, hogyan is lesz a munka elvégezve, mert a munkamennyiséget a létszámmal párhuzamosan nem csökkentik. Teszik mindezt a közigazgatás modernizációjára hivatkozva, csakhogy attól, hogy ezentúl még kevesebb ember látja el ugyanazt a munkát, semmivel sem lesz „modernebb” a közigazgatás. Mint ahogy az oktatás vagy egészségügy munkaerő-gondjai sem oldódnak meg azzal, hogy évtizedeket az államigazgatásban lehúzó embereket képeznek át szociális gondozóvá vagy műtőssegéddé.

Az Agrárminisztériumban azt láttam, hogy senkit, még a saját államtitkárukat sem érdekli igazán, hogy a kirúgásokkal minden zöld kontrollt kivesznek a rendszerből, ami persze vastagon alkotmányellenes, de mivel határozatról van szó, nem tudom megkérni az ellenzéki frakciókat, hogy gyűjtsünk be 50 aláírást és forduljunk az Alkotmánybírósághoz. De a helyzet egyértelmű: megszorításról van szó és most ott szorítanak, ahol a legkönnyebb terepet látják. A „lusta hivatalnokok” sztereotípia ott van, ergo a nyilvánosság nem fog melléjük állni, munkavállalói jogok esetükben a minimumszint alatt vannak, ld. email-ben való kirúgás mint jogszerű lehetőség, ami engem tényleg egy rossz science-fictionre emlékeztet. Az ott dolgozók amúgy is hivatalból apolitikusak kell, hogy legyenek, hiszen az állam szolgálatában vannak, így nagy forradalmi hangulat nem szokott ott lenni. Inkább próbálná meghúzni magát az ember és tisztességgel, stabilan, szakértelemmel dolgozni. De még ezt sem hagyják, mert kell a pénz például 10 új kormánybiztosra, és megint ott vagyunk, hogy a legkiszolgáltatottabbakkal bánnak el. Hatalmas bürokráciacsökkentés. (Nem.)

Mázlija van a kormánynak, hogy most nem tudok napirend előttit mondani a parlamentben, mert valószínűleg rájuk dönteném az egész házat, rogánostul, orbánostul, mészárostul, mindenestül. Bármit hoz is a jövő, az biztos, hogy nem lehet továbbra is arra alapozni egy ország működését, hogy „majd megoldják, mert mindig megoldották valahogy”. Nem lehet arra hivatkozva halogatni a béremelést, hogy úgyse szolidáris senki az államigazgatásban dolgozókkal. Nem: meg kell emelni a tíz éve 38 650 forintos köztisztviselői illetményalapot, mert tűrhetetlen, hogy napi 10 órákat dolgozó emberek a bérminimumot keressék a közszférában. A fizetetlen túlmunka se lehet a mindennapok része. Meg kell nézni, mekkora létszám kell ahhoz, hogy az adott feladatot napi 8 óra munka mellett tudják ellátni az emberek. A Nyufigban megkérdeztem, számítanak-e béremelésre, a (sokadik) ígéret szerint. Egy évtizedek óta ott dolgozó erre annyit mondott, hogy hiszi, ha látja, ígéretekkel tele van a padlás. Hát így.