Miután Rétvári Bence államtitkár kérdésemre adott válaszából egyértelműen kiderült, hogy a fóti intézmény bezárásakor az itt gondozott 32 „speciális”, vagyis súlyos pszichés problémákkal küzdő, súlyosan disszociális, vagy kábítószerfüggő gyermekből 24-et a zalaegerszegi gyermekotthonba akarnak vinni, utánamentünk, mennyire lenne felkészülve az intézmény a gyermekek befogadására. A rövid válasz: semennyire, de nem is hibáztatható érte, hiszen nekik senki sem szólt. Mi folyik itt?

Az intézmény nevével ellentétben már nem szakiskola.
Régebben az volt, és szakmával a kezükben kerültek ki a gyermekek

Zalaegerszegi kötődésem ellenére viszonylag nehezen találtuk meg az otthont, amely a város szélén bújik meg – zöld terület veszi körül, nem is akármilyen: birkák bégetnek, tyúkok szaladgálnak, az üvegházban paradicsomok, paprikák nőnek, amelyeket, mint megtudjuk, a gyermekek gondoznak. Az is kiderül, hogy a tavalyi ombudsmani vizsgálat után vezetőcsere volt az intézményben, ez a terápiás környezet már a friss csapat újítása. „Segít a gyermekeknek abban, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni”, mondták kísérőink.

Balra: Kijárat a földekhez – ez is a terápia része
Jobbra: Nagyon szép képeket láttunk a falakon – a fiúk munkái. Értékek mindenhol

A „specis” gyermekek, vagyis akik Zalaegerszegen is laknak, a legkeményebb helyzetben lévő állami gondozottak. Ők azok, akik tipikusan a biztonságot adó otthon élménye nélkül nőttek fel, súlyosan elhanyagoltak, sok esetben bántalmazó, szenvedélybeteg, börtönt is megjárt szülők gyermekei és súlyos pszichés gondokkal küzdenek. Azt hallom, a drogprobléma visz mindent: gondozóik szerint olyan állapotok állnak elő, hogy egyszerűen „nem bírnak velük, amikor kattognak”. „Kattogásnak” hívják, ha valaki drog hatása alatt van, és tipikusan kimenőről visszatérve, rokonok, „barátok” által jut be a drog az intézménybe, de volt olyan eset is, hogy a helyi nepper a rácsos ablakon keresztül bizniszelt a gondozott gyermekkel. Kérdésemre, hogy mióta megy ez ilyen szinten, azt a választ kapom, hogy nincs új a nap alatt -- a drog ebben a közegben már a 70-es években probléma volt, csak épp a típusa változott: régen a szipu ment, most a herbál, de már a jóisten se tudja, mi van vagy mi nincs a bódító szerekben, ami a mostani helyzetet minden korábbinál veszélyesebbé teszi. Beugranak az aszódi javítóintézetben hallottak, ahol a nevelő aggódó kérésére, könyörgésére, hogy állja meg, ne vegyen be drogot, a gondozott fiú azt válaszolta, hogy „de Sanyi bácsi, annyira jó”.És itt van a tragédia a dologban: ők, akik oly kevés jó és oly sok rossz dolgot kaptak az élettől, már egész kis korukban megismernek egy olyan állapotot, amelyben mindezt elfelejthetik. Nekik nincs ott anya ölelése, apa elismerése, ha berúg egy gólt, egy jó bicajozás a Balcsin a családdal, és amikor betegek, nem simogatja senki a forró homlokukat. Ez, amiben ők élnek, nem gyermekkor. Szinte mind dohányoznak. Akikkel találkoztam, többen mentálisan is sérültek voltak, és az egyik kisfiúnak tiszta seb volt a homloka, mert egyfolytában veri a falba. A dühkitörések ön- és közveszélyesek lehetnek, kérésemre bementünk a „biztonsági elkülönítőbe”, sőt magamra is zárattam a vaksötét szoba ajtaját, aminek minden fala puha és infrával figyelik azt, akit bezárnak. Törvény szerint 24 órát lehet bent tartani a gyermeket ebben a szobában, nekem egy perc is borzalmas volt.

Izolációs és „gumiszoba”. Elmondásuk szerint végső esetekre.

Egy országgyűlési képviselőnek nyilván nincs arra jogköre, hogy lefolytasson egy gyermekjogi vizsgálatot és nem is az a dolga. Amit én ebben a helyzetben tehetek az az, hogy a lehető legtöbb érintettel beszélek annak érdekében, hogy kiderüljenek a problémák okai és végre ezekkel az okokkal foglalkozzunk ott, ahol a döntéseket hozzák. Fontos, visszatérő élményem az a meglepődés, amikor képviselőként fogadnak egy helyen. Mint megtudtam, Zalaegerszegen egyszer évekkel korábban járt egy államtitkár, azóta senki, de máshol sem jobb a helyzet. Meggyőződésem, hogy pont ezért tart ott a történet, ahol: olyan rendszer működik, aminek akkor sincs esélye a helyzettel megbirkózni, ha csupa elhivatott ember dolgozik az intézményekben. Mert kérdezem én:  vajon mennyit ért a rendszerből és mennyi fogalma van a gyermekvédelemről azoknak a döntéshozóknak, akik gyermekekkel matekozgatnak? Tisztában vannak a döntéshozók azzal, amit én hallok szerte az országban, hogy itt már rég nem a gyermekek tényleges állapota és szükséglete alapján történnek meg az elhelyezések, hanem sokszor esetlegesen, puszta infrastrukturális döntések alapján? Magyarul oda kerül egy gyermek, ahol hely van, és nem oda, ahol neki a legjobb. Márpedig ha a gyermekek más szükségletű gyerekekkel kerülnek egy csoportba, az tovább ront a helyzeten, az övén is, de ezzel a nevelőknek is kőkeményen feladják a leckét.

Zalaegerszegen közel van a nyugati határ, be is számoltak arról, hogy óriási a fluktuáció, többen inkább elmentek mosogatni egy „hüttébe”, mintsem a gyermekvédelemben maradjanak. Mielőtt ítéletet mondanánk, gondoljunk bele abba, amit pont Zalaegerszegen magyarázott el nekem egy 40 éve a rendszerben dolgozó, hogy régen a fizetés felét megkapták pluszban pótlékban a speciális igényű gyermekekkel dolgozók, most meg kapnak bruttó 10 ezer forintot az extra erőfeszítéseket kompenzálandó. A régóta követelt közszolgálati illetve pedagógus-béremelés, azt gondolom, legalább annyit segítene, mint a „burn out tréning”.Tisztában vannak a gyermekek sorsa felett kőkemény döntéseket hozók, hogy ezeket a gyermekeket dobálja ide-oda a rendszer, de igazából nem tud velük mit kezdeni? Hogy nincs továbbtanulásra, szakmaszerzésre lehetőség, maximum "jegelni" tudják a gyermekeket, amíg tovább nem forgatja őket rendszer, vagy amíg be nem töltik a felnőttkort? Mindeközben a gyermekek ezt úgy élik meg, hogy az életükben csak az állandóság hiánya az, ami állandó, az örök vándorlás a tipikus. Az egyik nevelő nem teketóriázott, kimondta: régen addig volt itt a gyermek, amíg szakmát nem szerzett, most egy rövid ideig vannak bent, aztán kikerülnek és nagyon sokan direktben csúsznak vissza oda, ahonnan megpróbálták kihozni őket. Amíg ezeknek a gyermekeknek nem tudnak jövőképet adni, szakmát biztosítani, nem fognak boldogulni az életben, nem fognak tudni elhelyezkedni, megkapaszkodni kint, aztán vagy megint visszakerülnek a rendszerbe, vagy elkallódnak.

Balra: Az imaszoba. Úgy hallottam, a fiúk kifejezetten szeretik a papot, aki a programokon a srácokkal együtt focizik. Sajnos nem találkoztam vele.
Jobbra: Kedvenc tantárgy az informatika. Érthető: itt kinyílik a világ, csak remélni tudom, hogy a szebbik része…

Beszélgettünk arról, hogy ha kiderül, intézetisek voltak, rögtön szűkülnek a lehetőségek: tapasztalataik szerint jellemző, hogy ha egyáltalán fel is vesznek egy intézetist valahova, és hibázik a munkában, nem kap második esélyt. Meséltek sikertörténetet is, az egyik nevelő nemrég találkozott az utcán babakocsiban a kisgyermekét tologató, oldalán a feleségét kísérő régi gondozott fiúval. Ő is „specis” volt, neki sikerült. De messze nem ez a tipikus.

Elvileg a gyermekjogi képviselő lehetne az, aki kiemelten képviseli a gyermekek érdekeit, szembemegy a rendszer „tehetetlenségi erejével” csakhogy nagyon kevés van belőlük, összesen 23 (!!!) országosan (!), közel 23 ezer állami gondozott gyermekre. Hozzáteszem, a státuszuk is változott: már nem független intézményként vannak jelen – az EMMI által felügyelt Integrált Jogvédelmi Szolgálathoz tartoznak, innentől kezdve egy olyan korlátuk biztosan van, amelyről személyesen is meggyőződhettem. Felhívtam a zalaegerszegi otthon gyermekjogi képviselőjét, képviselői munkámhoz kértem volna segítséget az otthonlátogatást követően. Ő rögtön továbbirányított a budapesti központhoz, ott viszont megkértek arra, hogy írásban keressem meg őket. Feltehetően itt is nyilatkozatstop van, ami ugye a tárca kedvelt módszere. Mindenki döntse el maga, hogy ilyen munkaterhelésben és a kormány alá rendelve mennyire tudnak ezek az emberek érdemi munkát végezni.

Közben egyre több az állami gondozást igénylő gyermek: 2010-ben KSH-adatok szerint 20 700 állami gondozott gyermek volt, 2017-re már 22 700, és ezen belül is egyre több a speciális igényű gyermek. A növekvő szám sok mindenről árulkodik, de legfőképpen arról, hogy egyre több család van nehéz helyzetben és küzd súlyos gondokkal, aminek a gyermekek isszák meg a levét. A családok nagy részéről megfeledkező családpolitika is felelőssé tehető azért, hogy a gyermekek nem kapják meg időben a segítséget. Nincs magas szintű alapellátás, korai fejlesztés, megerősített védőnői rendszer, jól működő gyermekvédelmi jelzőrendszer és a sort folytathatnám. A szakellátás, ahova végül bekerül a gyermek, sokszor már csak tűzoltást végez.

Azért is tartottam fontosnak ezt a látogatást, hogy a helyszínen megtudjam: mi igaz abból, amit a kormány mondott, vagyis hogy 24 gyermek érkezne hozzájuk Fótról. Nem tudtak erről, de jelezték, az intézmény jelenleg bővítés alatt van: az építkezést magam is láttam, három 8 fős lakóegységet építenek, ami nyárra válik lakhatóvá a tervek szerint. Tehát úgy bővíti a kormány - a már most is 45 főt befogadó - zalaegerszegi otthont, hogy az intézmény vezetőit még csak nem is tájékoztatják arról, mire készülnek.

Itt zajlik a bővítés.

Zalaegerszegen ugyan többször utaltak arra, hogy „fent” lehet, hogy többet tudnak – ez esetben az esztergomi speciális gyermekotthonra kell gondolni, amivel pár éve összevonták a zalaegerszegi intézményt -, de az, hogy nem kommunikálnak azokkal, akiket ez a döntés közvetlenül érint, azt gondolom, mindent elmond arról, hogyan is viszonyul a kormány a gyermekek egyik (ha nem a) legsérülékenyebb csoportjához.  Mi mindenesetre folytatjuk utunkat, annak jegyében, ahogy a MET-per kapcsán a Kúrián a bíróság fogalmazott: egy országgyűlési képviselőnek kiemelt feladata „az igazság keresése”. Főleg, teszem hozzá én, ha a legkiszolgáltatottabb gyermekek életével szórakozik a kormány.