Itt a 13. havi munka a közszférában! 
Itt a 13. havi munka a közszférában! 

Alig lépett életbe a „közszolgálati rabszolgatörvényként” elhíresült kormányzati igazgatásról szóló törvény, egymás után kapom a leveleket a kormánytisztviselőktől. Azt írják, több tíz évet húztak le már a közigazgatásban, de ennyire kilátástalan, bizonytalan még soha nem volt a helyzetük. Gyermeküket egyedül nevelő nőkről, hitelüket törlesztő, 10-12 órázó, elkeseredett dolgozókról beszélünk. Akik nem „arctalan bürokraták”, hanem ...

Polt megint bizonyított: futni hagyja a kamupártokat — pont, ahogy a Fidesz akarja 
Polt megint bizonyított: futni hagyja a kamupártokat — pont, ahogy a Fidesz akarja 

Sehogy sem áll a kamupártok elszámoltatása – ez derül ki a legfőbb ügyész kérdéseimre adott válaszaiból. Rákérdeztem Polt Péternél, hogy állnak a kamupártok 2014-es és 2018-as visszaéléseivel kapcsolatos felelősségre vonások. A válasz nagyjából: sehogy.

2.jpg

A 2014-es választások után tett 18 feljelentésből 10 vádemelés lett, és a mai napig 4 (!) jogerős elmarasztaló ítélet született . Tehát 5 év alatt 4 ügyben sikerült eljutni a jogerős ...

Kiszervezett pártállami erőszak
Kiszervezett pártállami erőszak

Kövér László levelét megírta: az őrző-védőknek mindent szabad, az állam a legális és ellenőrzött erőszak monopóliumát putyini mintára kiszervezte, egyre nyíltabban homályos hátterű verőemberek kezébe adja. Az orosz minta egyértelmű és egyre erősebb, miközben Orbán Viktor hatalmának egyre nyíltabb és fontosabb támasza a láthatóan büntetőjogi védettséget élvező, kiszervezett utcai erőszak.

blog2_1.jpg

A közel százmilliárdnyi közpénzből ...

Három fideszes hazugság a fóti gyermekközpontról
Három fideszes hazugság a fóti gyermekközpontról

Pár napja tudjuk azt, hogy a korrupcióbajnok Fidesz kimondta a halálos ítéletet a fóti gyermekközpontra, csak az nem világos még egész pontosan, hogy miért, illetve kiért. Pontosabban a hivatalos kommunikációnak van egy verziója erre, csak az éppen köszönő viszonyban sincs a valósággal. Az elmúlt pár napban sok energiát fordítottam arra, hogy a szélesebb nyilvánosságnak is elmagyarázzam a helyzetet és tisztázzam a félreértéseket, tévhiteket -- amiket a ...

A fóti gyermekeket sebesen ki akarja tenni a kormány, de az új befogadóknak elfelejtettek szólni
A fóti gyermekeket sebesen ki akarja tenni a kormány, de az új befogadóknak elfelejtettek szólni

A kormány egyik leggyalázatosabb húzása készülődik éppen: minden jel arra mutat, komoly mutyi zajlik Fót környékén, a sikeres lopáshoz azonban útban van a Fidesznek pár beteg gyermek. Az emberminisztérium parancsra engedelmesen tudatta a Magyar Hírlap nevű kormánypropaganda-lappal, hogy a kormány kitart eredeti szándéka mellett, és véghezviszi a fóti gyermekközpont bezárását. Ma körbekérdeztem az illetékes intézményeket , és kiderült: a tervezett ...

Melyik korrupt oligarchának hiányzik Fót a gyűjteményéből?
Melyik korrupt oligarchának hiányzik Fót a gyűjteményéből?

Szó szerint a legnagyobb titokban folynak a fóti gyermekotthon úgynevezett kitagolásának az előkészületei. Úgynevezett, mert ez nem egy tömegintézmény, ergo nem kell kitagolni, sokkal inkább arról lehet szó, hogy valakit ezzel a hellyel akarnak kifizetni. Vagy valakinek megtetszett. Másfél éve próbálom kideríteni, mire készül a kormány Fóttal, most is bizarr kaland lett a kint létemből, amikor az EMMI semmiből előbukkanó helytartója kinyöszörögte, hogy titkos ...

Nehéz szülés lesz ez így
Nehéz szülés lesz ez így

A kormány veretes, szülést promótáló akciótervvel csekkolt be a minap. A Terv kapcsán azonban beszélni kell pár alapvetésről. Gyermekvállaláskor köztudomásúan hosszú távú döntést hozunk, ezért mielőtt szülünk, sok mindent komplexen mérlegünk — például azt, hogyan tudja a gyermeket eltartani a család, mennyi időt tud vele tölteni a szülő, milyen oktatást kap, vagy épp milyen ellátást, ha beteg lesz vagy segítségre szorul. A lakosság egy része lazán ...

Áldemokrácia-kisokos illiberális vezetőknek: a kamupártok
Áldemokrácia-kisokos illiberális vezetőknek: a kamupártok

Egy ideje folyamatos téma a közéletben a propagandasajtó ügye. A képviselők bántalmazása és ennek kínos kezelése , a hatalom párbeszédképtelensége , a folyamatos hazudozásra építő műsorokkal kapcsolatos hírek napi szinten jelen vannak a közéletben. Egyre több ember számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a propagandamédia egy folytatólagosan és módszeresen megvalósított választási csalás. Ebben a században ugyanis nem csak kékcédulákkal vagy ...

Paks2: az évszázad üzlete helyett az évszázad arcra esése
Paks2: az évszázad üzlete helyett az évszázad arcra esése

Tegnap olvashattuk, hogy Varga Mihály Moszkvába készül , hogy újratárgyalják a paksi hitelt Putyinékkal. De hogy is jutottunk idáig? Hogyan lett az „évszázad beruházásából” a rendszerváltás utáni Magyarország legkínosabb gazdasági kudarca? Egy biztos: 14-ben Orbán tényleg a semmibe ugrott fejest Moszkvában. Azóta sorozatos késés, fölösleges és drága hitel, kilátástalan utólagos alkudozás az oroszokkal -- a korabeli kormánynyilatkozatok és a valóság ...

Nem leszünk Európa Kínája!
Nem leszünk Európa Kínája!

Emlékeznek? 2011, megérkezik az új Munka törvénykönyve. A kormány azzal érvelt, azért kell lepusztítani a munkavállalói jogokat, mert munkanélküliség van és a „rugalmasítással” majd új munkahelyek jönnek létre. Most 2018 van, teljes munkaerőhiány, és a kormány megint azzal érvel, hogy a „rugalmasítás” a megoldás. Bármi is van, ők a dolgozót húzzák le. Mert félreértés ne essék, a „rugalmasítás” magyar verzióján azt kell érteni, hogy „azt ...

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!

 

 

süti beállítások módosítása