Áder János ma, két nappal az ENSZ-klímacsúcs előtt arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy túlzásba esik az, aki Magyarországtól ambiciózusabb klímacélokat vár el. Szerinte kicsik vagyunk, kicsi a felelősségünk a nagyobb szennyezőkkel szemben abban, hogy tegyünk a bolygó megmentéséért. Most azt szeretném bemutatni, hogy mennyire káros ez a hozzáállás, és mi lenne, ha mindenki így gondolkodna.

Szeptember 20-át írunk, pár nap múlva itt a klímacsúcs, és még mindig nem tudjuk, hogy Magyarország mit fog képviselni. Írtam már levelet Áder Jánosnak, amiben szépen kértem, álljon ki a nyilvánosság elé, és mondja el, mit fog képviselni a nevünkben New Yorkban. Nem állt ki és nem mondta el. Helyette bement a propagandarádióba, és elmondta, miért nem kell sokat várni a kormánytól.

Azzal érvelt, hogy Magyarország a világ kibocsátásának 0,137 százalékát teszi ki, az Európai Unió kibocsátásának pedig csak 1 százalékát, míg az EU a világ kibocsátásának nem egészen 10 százalékát adja. „Tehát amikor arról beszélünk, hogy Magyarországnak különböző intézkedéseket kell tennie a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban a nagy szennyezőkkel”, például az Egyesült Államokkal, Kínával, Indiával.

Érdekes egybeesés, de pont a mai napon kérdezte meg Greta Thunberget egy republikánus képviselő arról, miért kéne cselekednünk, ha vannak nálunk nagyobb szennyezők is. Konkrétan azt kérdezte, hogy „Tegyük fel, hogy egy óceánon vitorlázol, és útközben szemetet szedsz ki a vízből, de minden egyes szemétdarabra, amit kiemelsz, jut öt másik, amit egy melletted úszó hajóról dobnak a vízbe. Hogy éreznéd magad?” Greta azt válaszolta, hogy „leállnék a szemeteléssel, aztán megmondanám a másik hajónak, hogy ne dobjon több szemetet az óceánba.”

A republikánus képviselő ugyanazzal a logikával érvelt, mint Áder János. Miközben Áder többek közt az Egyesült Államokra mutogatott, a republikánus képviselő az Egyesült Államoknál is nagyobb szennyezőkre mutogatott. Mint tudjuk, az USA az összes kibocsátás 15 százalékáért felelős, Kína a 27 százalékát adja. Hol kezdődik akkor a felelősség? 10 százalék fölött? 15 százalék fölött? 27 százalék fölött? Ha mindenki úgy gondolkodna, ahogy Áder János és Garret Graves, akkor tökéletesen reménytelen lenne a harc a klímaváltozás ellen, mert mindenki arra várna, hogy a másik kezdjen el cselekedni. Ha így gondolkodna az EU, akkor holnaptól hátradőlhetne és vígan szennyezhetne tovább.

A másik dolog, hogy ha Áder János szerint Magyarországnak elenyésző a kibocsátása másokhoz képest, akkor miért akadályozta meg a magyar kormány a 2050-es klímasemlegességi célt? Ha kicsik vagyunk, kis felelősséggel, akkor ahhoz nem vagyunk kicsik, hogy megvétózzuk az egész EU klímacélját? Ha nincs sok feladatunk a kibocsátáscsökkentés terén, akkor miért fekszünk keresztbe a klímasemlegességi céloknak? Ha kicsik vagyunk, akkor ne akarjunk nagyok lenni a közös klímacélok kijelölésében sem. A kettő együtt nem megy. Ha visszafogjuk a közös cselekvést, az már a mi felelősségünk is, ahogy a mi felelősségünk az is, hogy hétfőn nem fog tudni egységet mutatni az Unió.

A harmadik dolog, hogy nem azért kell cselekedni, mert azt hisszük, hogy mi fogjuk megfordítani az éghajlatváltozást, hanem azért, hogy tisztább környezetünk legyen, tiszta levegőt szívjunk be, egészségesebben élhessünk, ne haljunk meg idő előtt a rossz minőségű élelmiszertől, levegőtől, a környezeti hatások okozta megbetegedésektől, az egyre gyakoribbá váló hőhullámoktól. Ezek nem fontos célok Áder János szerint?

Cselekedj lokálisan, gondolkodj globálisan – ajánlom Áder János figyelmébe a környezetvédelmi mozgalmak jelmondatát is. Azt gondolom, hogy a klímaválság korában egyéni, közösségi és társadalmi szinten is fel kell ismerni a felelősségünket, és ott kell cselekedni, ahol vagyunk, amire hatással tudunk lenni. Az egyetlen felelős vezetői hozzáállás az, ami ezt a cselekvést támogatja, ösztönzi, előmozdítja, és az a felelőtlen, ami visszafogja, fékezi, a jelentőségét relativizálja.