Ma van a Páneurópai Piknik harmincadik évfordulója: harminc évvel ezelőtt ezen a napon nyitotta meg Magyarország a határait az NDK-s állampolgároknak, hogy nyugatra menekülhessenek. Ennek jelentős szerepe volt a német újraegyesítésben és az európai egység létrejöttében, amiért ma Angela Merkel német kancellár személyesen is köszönetet mondott a magyaroknak. Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatója azonban nem merült ki a köszönetnyilvánításban: a német kancellár olyan gesztusokat tett Orbán Viktornak, amit aligha lehet a harminc évvel ezelőtti eseményekkel magyarázni.

Fotó: Bődey János / index.hu

Angela Merkel szabályosan körbeudvarolta Orbán Viktort: új startról beszélt a migrációs politikában, a jogállamisági kérdésekről mélyen hallgatott, a miniszterelnök által kínosan került klímaügyet még csak meg sem említette az európai közösség előtt álló kihívások közt, és az is elhangzott, hogy „ha megnézzük Magyarország gazdasági növekedési rátáját, akkor azt látjuk, hogy Magyarország tényleg úgy használja fel ezeket a pénzeket (a kohéziós és strukturális alapok forrásait), hogy az az emberek jólétét szolgálja”. 

Ez az opportunizmus egy dolgot világosan mutat: a pozícióiban megingott régi elitek szokásos logika mentén való összezárását — ha hatalomról és gazdasági érdekekről van szó, az értékek sokat hangoztatott védelme rendre zárójelbe kerül. Most is ez történt. Angela Merkel ma köszönetet mondott a magyaroknak a határnyitásért, és köszönetet mondott Orbán Viktornak Ursula von der Leyen megválasztásáért — azt még ugyan nem tudhatjuk, von der Leyen mit tesz majd le az asztalra, de Orbán Viktor a szavazatoknak láthatóan elkezdte megkérte az árát: a hatalompolitikai szívességért cserébe számíthat arra, hogy a Néppárt szemet huny az illiberális államépítés felett, ő pedig Angel Merkel jelenlétében is vígan beszélhet arról, hogy a jogállamiságot ért kritikák minden valóságalapot nélkülöző, politikai támadások. Ilyen opportunista alkukból van ma összerakva Európa vezető pártelitje, mi pedig biztosak lehetünk benne, hogy ez a hatalompolitikai játszma a mi bőrünkre megy: itthon és európai szinten is.

Mert már rég másról kellene beszélnünk. És főleg cselekednünk. Új idők jöttek. Sorsdöntő idők.

Merkel magyarországi látogatása kapcsán joggal lehetett abban reménykedni, hogy a klímaválság legalább szóba kerül. Véleményem szerint ma, a harminc évvel ezelőtti határnyitás és az európai egység kapcsán arról kellett volna beszélni, ami különösen aktuálissá teszi az európai népek közti együttműködést és szolidaritást: ez a klímaváltozás, amit egymástól elszigetelt nemzetek nem tudnak megoldani sem európai, sem globális szinten. Egyikük sem beszélt erről. Merkel sem. Pedig az elmúlt harminc év legsúlyosabb mulasztása az, hogy a gazdasági érdekek mindenek fölé helyezésével az országokat kormányzó erők “csak” azt felejtették el, mit bír el a bolygó és végső soron az emberiség. A most regnáló európai elitek feladata lett volna az elmúlt harminc évben egy olyan Európát építeni, ami a versenyképesség jelszava alatt nem ad szabad teret a társadalom és a természet kizsákmányolásának. Ez nem történt meg, és bár a klímaváltozás ránk rúgta az ajtót, az elitek nem korrigálnak, nem helyezik egymást nyomás alá, viszi őket tovább a saját tehetetlenségük. Ezt láttuk ma is.

Orbán Viktor és Angela Merkel mai sajtótájékoztatója világosan mutatja, merre nincs és merre van előre. A régi nótát fújó régi elit politikai alkukat tud felmutatni. Ennek biztosan nincs jövője. Ehelyett a figyelmünknek már azon kell lenni, miként fogjuk gazdaságunkat és életformánkat átalakítani. Ez a feladat. Ehhez pedig olyan vezetőket kell választanunk, akik nem eszközként kezelik az embereket, mindannyiunk jól felfogott érdekében készek szembenézni a valósággal, készek az őszinte beszédre és készek a változtatásra.