Mégpedig kapásból négy helyre. Mert nekik is dolguk van a kormány fóti üzérkedésével. Mint tudjuk, a kormány titokban akarta végrehajtani a fóti gyermekközpont — ahogy ők mondják — „áttelepítését”, hogy rátehesse a kezét az értékes ingatlanra. Ez nem sikerült neki: minden lépésüket nyomon követtem, minden hazugságukat lelepleztem. Most uniós szervekhez, konkrétan Vera Jourovához, a jogérvényesülésért is felelős és Marianne Thyssenhez, a szociális ügyekért is felelős uniós biztosokhoz, továbbá az Európai Bizottság gyermekjogi koordinátorához és az uniós pénzekkel való visszaéléseket vizsgáló OLAF-hoz fordulok, hogy vizsgálják meg a kiváltásnak hazudott uniós pályázatot. A kormány pedig jobban teszi, ha leveszi a kezeit a gyermekek otthonáról. Addig megyek, amíg nem szolgáltatnak igazságot a fóti gyermekeknek!
Ahogy azt legutóbb megírtam, a kormány uniós pénzeket használt fel a fóti gyermekközpont kiürítéséhez - a sérült és beteg gyermekek érdekeit figyelmen kívül hagyva. Pedig a gyermekotthonok kiváltására, korszerűsítésére és hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozására szánt uniós pályázatból csak olyan projekteket lehetett volna támogatni, amivel a gyermekek jobb helyzetbe kerülnek. Vagy úgy, hogy kisebb lakásotthonokba költöznek, vagy hogy a speciális férőhelyek bővítésével többen juthatnak hozzá az állapotuknak megfelelő ellátáshoz.
A fóti pályázatnál egyik cél sem valósul meg.
➡️ Egyrészt intézménykiváltás helyett intézményi koncentráció történik. Az ország 5 központi speciális gyermekotthona helyett ezentúl 4 fogadja majd a gyermekeket - ugyanannyi férőhellyel. A fóti gyermekek egy 32 fős otthonból 72-re és 56-ra emelt létszámú otthonokba kerülnek, amelyek már eddig is szakemberhiánnyal küzdöttek.
➡️ Mindeközben speciális férőhelyből se lesz több, hiszen csak annyi új férőhely jön létre, amennyi Fóton megszűnik, azaz csak pótolják a kieső férőhelyeket. Nem jut több, jelenleg várólistán levő gyermek a szükséges ellátáshoz.
A fóti gyermekotthon — ahogy ők nevezik — „áttelepítésére” szánt 224 millió forint uniós forrást úgy költi el a kormány, hogy az nem javít, hanem egyenesen ront a gyermekek állapotán és körülményein, miközben az ellátórendszer nem lesz képes több speciális ellátásra szoruló gyermek befogadására.
Akik nyernek vele: a fóti kastélyra és annak parkjára szemet vetett kormány és oligarchái. Akik veszítenek: a gyermekek és a dolgozók.
A vircsaftot közpénzből intézik. Innentől kezdve az uniós szerveknek is tudniuk kell, mire megy az uniós adófizetők pénze, ezért Vera Jourovához, a jogérvényesülésért is felelős és Marianne Thyssenhez, a szociális ügyekért is felelős uniós biztosokhoz, továbbá az Európai Bizottság gyermekjogi koordinátorához és az uniós pénzekkel való visszaéléseket vizsgáló OLAF-hoz fordulok.
Az uniós szerveknek küldött dokumentumot itt olvashatják el angolul és itt magyarul.
Az elmúlt hónapokban azon dolgoztam, hogy lerántsam a leplet arról, mi folyik a fóti gyermekotthonban. A kép mára összeállt.
➡️ A kormány két éve titkos kormányhatározatban döntött arról, hogy bezárja a fóti Károlyi István Gyermekközpontot.
➡️ A döntést nem előzte meg semmilyen döntés-előkészítő munka, vagy szakmai egyeztetés, politikai és nem szakmai döntés született.
➡️ A gyermekek elhelyezéséről csak ezután kezdtek el gondolkodni, pontosabban ötletelni. Kitalálták, hogy a speciális szükségletű gyermekeket a már így is teltházas zalaegerszegi és kalocsai gyermekotthonokba viszik, a különleges szükségletű gyermekeket minden jel szerint a nem akadálymentesített hűvösvölgyi gyermekotthonba, a kísérő nélküli kiskorúakat pedig Aszódra. Pechjükre végigjártam az összes helyszínt és bemutattam: vagy már most is létszámhatár felett működő tömegotthonokról vagy lakhatatlan épületekről van szó.
A kormány fedősztorija kezdettől fogva az volt, hogy ez egy rendes kitagolás — vagyis a gyermekek egy korszerűtlen tömegotthonból nevelőszülőkhöz vagy kis létszámú, közösségbe integrált lakásotthonokba kerülnek. Azt gondolták, mivel olyan kevesen ismerik és annyi tévképzet él a társadalomban a fóti gyermekközpontról, könnyen elhitetik majd ezt a mesét. Kapóra jött nekik a gyermekotthonok kiváltására kiírt uniós pályázat is. Azt gondolták, majd uniós pénzből csendben megfinanszírozzák a gyermekek „áttelepítését”. Ezt a kifejezést egyébként maga a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) használta egyik anyagában. Ezek után nem is csoda, hogy közérdekű adatkérésemre azt válaszolták, a fóti gyermekközpont kitagolásának szakmai terve „nem áll rendelkezésükre” – nyilván mivel ilyen terv nem létezik, és soha nem is létezett. A „ZEG-ZUG speciális otthon” című uniós pályázat összefoglalójában pedig még ennél is tovább mentek. Itt leírták, hogy a kormány annak ellenére döntött a fóti gyermekközpont bezárásáról, hogy súlyos férőhelyhiánnyal küzd a rendszer. 2016 decemberében 49 gyermek várt arra, hogy központi speciális otthonba kerülhessen. Az SZGYF szó szerint azt írta: „a központi speciális gyermekotthoni férőhelyek mindegyikére szükség van, azok száma nem csökkenthető.”
Hogy mégis ez történik, és bezárnak egy központi speciális gyermekotthont, önmagában azt mutatja, minden szakmaiságot nélkülöző döntés született. Ez látszik a kormány zavaros magyarázkodásaiból, a százszor megcáfolt hazugságok ismételgetéséből, a kérdéseim elől való menekülésből is. A háttérben ugyanakkor nagy erőkkel zajlik az „áttelepítés” előkészítése: a zalaegerszegi és kalocsai férőhelyek már készen vannak, bár arról nincsenek hírek, hogy hogy áll a szakemberek toborzása. Arról is hallgat a kormány, hogy mi lesz a fogyatékossággal élő, vagy beteg, különleges szükségletű gyermekekkel. Őket hova viszik, ha nem Hűvösvölgyre? Mi lesz a kísérő nélküli kiskorúakkal, akikről mintha nem is akarna tudomást venni a kormány?
Egy biztos: én megyek tovább, harcolok a gyermekek és gondozóik igazáért és azért, hogy a gyermekvédelemben gondozott gyermekek és az ott dolgozók végre megkapják az őket megillető figyelmet. Most üzenek Brüsszelnek, a kormány meg jobban teszi, ha leveszi a kezeit a fóti gyermekek otthonáról.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.