A gyermekjogok világnapja alkalmából bemutatom azt az eldugott anyagot, ami bizonyítja: a kormány politikai utasítással befolyásolta a szakértőket annak érdekében, hogy elűzhessék a beteg gyermekeket Fótról. “A Gyermekközpont kiürítéséből fakadó gondozási hely változtatással érintett ellátottak számának minimalizálása érdekében a fenntartó részéről részleges, illetve teljes létszámstop elrendelésére került sor.” „Felhívtuk az OGYSZB vezetőjét, hogy az általa vizsgált gyermekek szakmai véleményének és javaslatának kialakítása során fentieket szíveskedjen figyelembe venni.”
Ma van a gyermekjogok világnapja, ugyanis 31 éve ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése a gyermekek jogairól szóló egyezményt. Ez egy olyan alapdokumentuma a gyermekek jogainak, ami többek között kimondja, hogy a szociális védelem intézményeinek a gyermeket érintő döntésükben a gyermek mindenek felett álló érdekét kell figyelembe venniük. Azt is kimondja, hogy minden gyermek, aki ideiglenesen vagy véglegesen meg van fosztva családi környezetétől, jogosult az állam különleges védelmére és segítségére. A megoldás kiválasztásánál pedig előírja, hogy figyelembe kell venni a gyermek nevelésében megkívánt folyamatosság szükségességét.
Azért is írom le mindezeket, mert a magyar kormány ezeket az alapelveket nyíltan megszegte és megszegi a hányatott sorsú fóti állami gondozott gyermekek esetében. Hosszú ideje küzdök azért, hogy „kitagolásra” hivatkozva ne zárják be az intézményt, mert azokra a férőhelyekre szükség van, és ha elviszik a gyerekeket onnan, akkor nem jobb, családiasabb körülmények közé kerülnek, hanem még nagyobb, még tömegszerűbb intézménybe. Számtalan módon bizonyítottam már: a fóti intézmény a rendelkezésre álló otthonokhoz képest jó ellátást nyújt és a legkevésbé sem igaz rá az, hogy tömegszerű, a várostól elzárt, korszerűtlen intézmény. A három központi – fiúkat ellátó - speciális otthon közül a legkisebb, városközponti elhelyezkedésű, egy gyönyörű ősparkban található intézmény, kiváló szakemberekkel.
A kormány egy ideig azt állította, hogy „férőhelykiváltás” történik, vagyis a gyermekek jobb, kisebb, családiasabb helyre kerülnek. Amikor a kiszemelt helyszíneket felkeresve bebizonyítottam, hogy ez nem igaz, és hogy a zalaegerszegi és kalocsai otthon tömegszerűbb intézmény, 72-re és 56-ra duzzadó férőhelyekkel (miközben a jogszabály csak 40 férőhelyet enged), akkor a minisztérium stratégiát váltott, és úgy döntött, fokozatosan, feltűnés nélkül üríti ki az otthont, azt állítva, nincs is itt semmiféle fóti ügy, folyamatos az ellátás, aki pedig mást mond (én), az álhíreket terjeszt. Be is jött a fóti javaslatom bizottsági vitájára Fülöp Attila államtitkár, aki egy fideszes képviselő kérdésére, hogy akkor bezárják-e vagy sem a fóti gyermekotthont, azt a választ adta, hogy nem.
Az ügy kapcsán annak a 224 millió forintos uniós projektnek is utánajártam, aminek keretében a zalaegerszegi és kalocsai intézményekben bővítik a férőhelyeket. Kikértem akkor minden dokumentumot, de persze semmit nem adtak ki. Nemrég viszont kiszúrtam, hogy hosszú idő után felkerült a projekt honlapjára a megvalósíthatósági tanulmány. Ez a 2017 júniusában készült anyag feketén-fehéren bizonyítja, hogy nagyon is a fóti otthon bezárása a kormányzati cél, és még létszámstopot is elrendeltek a masszívan férőhelyhiányos rendszerben annak érdekében, hogy ne kerülhessenek új gyerekek a fóti otthonba. Holott az anyagban is leírják, hogy nem lehet csökkenteni a férőhelyeket: a központi speciális gyermekotthonok „folyamatosan teljes feltöltöttséggel, hosszú várólistákkal működnek, a várakozási idő a bekerülésre több hónap.” Azt is írják, hogy egyre több a speciális szükségletű gyermek, speciális nevelőszülő pedig alig van, ezért bővíteni kellene a férőhelyeket. Majd egy éles váltással közlik, hogy a kormány határozatban döntött arról, hogy 2018. július 31-ig beszünteti a fóti ellátást. Indoklásként annyit hoznak fel, hogy a gyermekközpont „megőrizte a közel 60 éves gyermekvárosi örökséget” és különben is túl nagy (a parkban ugyanis van 3 db. 8 fős különleges lakásotthon és itt fogadják a kísérő nélküli kiskorúakat is - akiknek mára minimálisra csökkent a száma. Szerintük a fóti otthon megszűnésével „válik teljessé a központi speciális gyermekotthonok integrációja, amely lehetővé teszi mind a humánerőforrással, mind a költségvetési forrásokkal történő hatékony gazdálkodást.”
A kiürítést konkrétan így tervezték: „A Gyermekközpont kiürítéséből fakadó gondozási hely változtatással érintett ellátottak számának minimalizálása érdekében a fenntartó részéről részleges, illetve teljes létszámstop elrendelésére került sor.” „Felhívtuk az OGYSZB vezetőjét, hogy az általa vizsgált gyermekek szakmai véleményének és javaslatának kialakítása során fentieket szíveskedjen figyelembe venni.” Tehát az OGYSZB vezetőjének ki volt adva, hogy nem javasolhatja Fótot gondozási helynek, még akkor sem, ha hosszú várólisták vannak, és máshol nem lehet a gyermekeket elhelyezni. Bár a fóti speciális otthon bezárását kétszer is elhalasztották, tavaly valóban megkezdték a kiürítést. Adatkérésemből derült ki, hogy 2019 első félévében még csaknem teltház volt, 31 gyermekkel, számuk november 19-re 15-re csökkent. És nemcsak annyi történt, hogy újakat nem hoztak már, de az ott levő gyerekeket is elkezdték áthelyezni, volt, aki Zalaegereszegre, és volt, aki Kalocsára került, többeket hazagondoztak. Most, egy évvel később már csak 5-6 gyermek van a 32 férőhelyes speciben. A projekt honlapja szerint 2020. 12.31 a „céldátum”, vagyis az is lehet, hogy addig, vagy legkésőbb tavaszig teljesen kiürül a fóti speci.
Ez az anyag is bizonyítja: van fóti ügy és a kormány már négy éve tartja bizonytalanságban a gyermekotthon lakóit és dolgozóit. A bezárás valódi indokait a mai napig nem árulták el, de azt tudjuk: politikai döntés született azzal a 2016-os kormányhatározattal, ami a fóti gyermekközpont kiürítéséről rendelkezett. Hogy mi lesz a különleges ellátást igénylő gyerekekkel, és – ha még vannak – a kísérő nélküli kiskorúakkal, nem tudni. Az viszont biztos, hogy a gyermekjogok világnapján nincs mire büszkének lennie a kormánynak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.