Nem leszünk Európa Kínája!

Emlékeznek? 2011, megérkezik az új Munka törvénykönyve. A kormány azzal érvelt, azért kell lepusztítani a munkavállalói jogokat, mert munkanélküliség van és a „rugalmasítással” majd új munkahelyek jönnek létre. Most 2018 van, teljes munkaerőhiány, és a kormány megint azzal érvel, hogy a „rugalmasítás” a megoldás. Bármi is van, ők a dolgozót húzzák le. Mert félreértés ne essék, a „rugalmasítás” magyar verzióján azt kell érteni, hogy „azt csinálnak a melóssal, amit akarnak – ahogy ezt ma a tüntetésen is hallottam.

link2.jpg

Amióta ez a rémálom beindult és majd rádöntöttük a Házat Kósára, Lezsákra, folyamatosan az érintettekkel konzultálok és minél mélyebbre megyek, egyre inkább azt látom, hogy az új szabályozás-tervezet egy ördöglakat.

Ott van például a fából vaskarika, az elrendelhető „önként vállalt túlmunka”. Ahogy egy szakszervezetis fogalmazott: „nálunk önkéntesség a véradásnál van, a munkavégzést elrendelni szokták”. Hiába mondja a kormány, hogy a munkavállaló és a munkáltató majd szépen megegyezik egymással a túlórákról, erről szó sincs, a munkaviszony természete nem ilyen. Mennyire lesz például önkéntes az a túlóra, amibe amiatt megy bele valaki, mert különben nem kap jó féléves értékelést és nem lesz bónusz? De a munkavállaló „hozzájárulásával” is lehetséges a munkarend-módosítás a javaslat szerint: ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy a dolgozó dönthet úgy, hogy lemond a túlórapénzről, a beleegyezése ugyanis azt jelenti, hogy ugrik a pótlék -- na most mutasson nekem Kósa Lajos olyan dolgozót, aki önként és dalolva lemond a túlórapénzről! Mi ez, ha nem a munkáltató érdekeinek a gátlástalan kiszolgálása? Ezzel ellehetetlenítik a szakszervezetek azon törekvését is, hogy megdrágítsák az így elrendelt túlórát azzal, hogy súlyos pótlékot harcoljanak ki érte. Pedig kezdettől arról beszélnek, hogy ez a javaslat növeli a túlórával szerezhető pénzt, ennek éppen a fordítottja igaz: többet kell majd túlórázni, de kevesebb pénzért.

Egyébként ezzel az „önkéntes túlóra” javaslattal önmagával is szembemegy a Fidesz -- pár éve az új Munka törvénykönyvénél még az volt a mondás, hogy erősíteni akarják a kollektív megállapodásokat. Ehhez képest most épp az ellenkező irányba mennek. A Törvényalkotási bizottság módosítója szerint a 400 óra túlmunkára „egyénileg” lehet majd leszerződni, ami áttöri a kollektív megállapodások rendszerét. Rettentő veszélyes vizekre eveznek ezzel, mert olyan szintű kizsákmányolás előtt nyitnak utat, amivel szemben épphogy védelmet kellene nyújtaniuk. Ahogy az egyik szakszervezetis fogalmazott: kiszolgálóország lettünk, ahol a tőke mindenáron való kiszolgálása a cél.

A munkaidőkeret 3 évre emelése is arról szól, hogy lehetne még jobban játszani a túlórákkal. A szakszervezetek teljes megrökönyödéssel beszéltek erről: szerintük már az egy éves keret vagy elszámolási időszak is teljesen követhetetlen és a munkaidő végtelen variálására ad lehetőséget. Mivel a munkaidőkeretben tömbösített a munkabeosztás, ha a pihenőnapokat „lecsúsztatják”, akkor nem is kell túlórapénzt fizetni. Ennek a lehetőségét tágítaná a végtelenségig a 3 éves munkaidőkeret. Ráadásul, ha mégsem adnak ki minden pihenőnapot, akkor sem kell a keret végéig, azaz 3 teljes évig kifizetni a túlórapénzt. Ez is tehát egy olyan dolog, mintha Kósa Lajos beleírta volna a törvénybe, hogy a munkavállalók megegyezhetnek a munkáltatókkal úgy, hogy lemondanak a túlórapénzről. Megintcsak azt kérdem: ismer Kósa Lajos olyan dolgozót, aki belemenne, hogy 3 évig kelljen várnia a túlórapénz kifizetésére? Én nem. És nem is reális, egy dolgozó átlag egy évet tölt egy munkahelyen, ahogy azt a szakszervezetek mondták.

Készült egyébként egy kiváló felmérés, az Audi Hungária Független Szakszervezet végezte és egészen elképesztő eredmények születtek – amik, gondolom, más vállaltoknál is hasonlóak lennének. Például, hogy a munkaidő-beosztással már most gondok vannak, sok a túlóra, kevés idő jut a családra és a pihenésre, a dolgozók 70 %-a kimerült, folyton fáradt. Már az sem ritka, hogy a dolgozók azért vesznek ki egy nap szabadságot, hogy végre valamennyit pihenhessenek. Mindenhol halljuk, régi munkatársak is fontolgatják azt, hogy elhagyják a céget és külföldre mennek, mert nem bírják és mert egyszerűen nem tudnak időt tölteni a családjukkal. Fiatalok mennek tömegével külföldre, mert ott nemhogy többet kell kevesebb pénzért dolgozni, hanem kevesebbet több pénzért. És a kormány ahelyett, hogy ebbe az irányba menne, egyre csak ront a helyzeten. Kinyírja például a cafeteriát: az adómentes lakáscélú támogatással először belehajszolta az embereket a hitelekbe, most meg egyszerre kivezeti, ahogy az albérlet-támogatást vagy az egy évig élt diákhitel-törlesztési támogatást is. Mindig ugyanaz az átgondolatlan, felelőtlen kapkodás, amire nem lehet jövőt építeni.

És nem is akarnak, mert ha akarnának, beszélnének az érintettekkel. A nulla társadalmi párbeszéd, vagyis az a tény, hogy semmibe vették az embereket, legalább olyan felháborító, mint ez a javaslat maga. Ha valamit meg akar tanulni Kósa a németektől, az inkább az lehetne, ahogyan a szakszervezeteket a kezdetektől bevonják a folyamatba, de úgy, hogy a végén sokszor egységes javaslat születik az érdekképviseletek részéről – nem azért, mert egyik elnyomja a másikat, mint itthon, hanem azért, mert egyik partnernek tekinti a másikat. Ezt tanulja meg, illetve azt, hogy az ember nem robot: hogy gondolja Kósa, ha egy targoncás 12 órázni fog 3 napig, elfárad és baleset történik – olyan súlyoknál és értékeknél nem kis dolgokról beszélünk! – akkor mégis ki lesz a felelős?! Szerintem az a cég, amelyik egy ilyen törvényt alkalmazni mer, sőt, adott esetben lobbizik is érte – és nem az agyonhajszolt munkás.

Kiszolgálni a tőkét, mindenáron – nekik ez az irány. Ez a törvényjavaslat erről szól. Arról, hogy az az Orbán Viktor, aki azt mondta a magyaroknak, megvédi őket és harcolni fog a tőkével, most lazán odadobja a dolgozókat a nagy cégek kénye-kedvének. Mert azt akarja, hogy mi legyünk Európa legolcsóbb és legkiszolgáltatottabb munkavállalói, az az ország, amelyik képes mindig aláígérni. Most már ott tartunk, hogy a miniszter nem is szégyelli bevallani, hogy mindent odadob a tőke kedvéért. Így persze lehet, hogy egy ideig még itt kötnek ki az összeszerelő-üzemek, de már nem sokáig, mert kiürül az ország. Én egyébként nagyon kíváncsi lennék, hogy mit gondolnak a nagy német cégek erről a törvényről – vajon érvényesnek tartják-e a saját belső elvárásaikat a magyar „piacon” is - merthogy a nagy vállalatok nemes egyszerűséggel „piacokként” beszélnek az országokról. Mi azonban nem robotok vagyunk, és nem akarjuk úgy végezni, mint a kínai munkások, akik egy általuk legyártott 12600 forintos baba után 3,6 forintot kapnak.

A felelős kormányzati politika csakis a bérek emelése, a munkavállalói jogok erősítése és a magasabb hozzáadott értéket termelő munkafolyamatok bevonzása lehetne – a kormány ezzel ellenkező irányba megy. Egy szinte apolitikus ismerősöm mondta: Orbán itt karácsony előtt egyszerűen kiárusította a népet. Így kívánt ő most nekünk boldog karácsonyt. De nem dőlhet hátra, mert ezt nem hagyjuk annyiban. Hosszú távon nem lehet a nép ellenében kormányozni. Ma a tüntetés egy első lépés volt annak érdekében, hogy megmutassuk, minket nem lehet semmibe venni, nem fogjuk lenyelni a békát. Ki kell állnunk magunkért – mindenkinek ott, ahol van!

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8714461414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!

 

 

süti beállítások módosítása