"Minden napomat hasznosan töltsem, amíg csak itt vagyok"

Ezeket a szavakat Eddie Bernice Johnson képviselőasszony mondta Dallasban, aki az itteni 30-as választó körzet képviselője -- immár 13 ciklus óta, és jelenleg is kampányban van: közeleg november 6-a, ami érthetően az egész országot lázban tartja. Azért is kezdtem ezzel az élménnyel, mert én is nagyon hasonlóan állok a munkámhoz, és ahogy a környezetemben lévő, változatos háttérből érkező női vezetőket megismertem, nagyon hasonló mintát követnek: a lényegre koncentrálnak, kevesebb felhajtással és több kompromisszummal végzik a munkájukat, mert a cél az, ami vezeti őket, a közösség sikere és ennek érdekében a saját nyűgüket-bajukat seperc alatt képesek háttérbe szorítani.

Azt is tudom, hogy amit most tanulok, az fényévekre van a magyar politika hétköznapjaitól. Ugyan itt is van egy helyi Orbán, látom is a Twitter-üzeneteit eleget a hírekben, de itt nem rezsiszilárd a zsinórmérték. Akárhová nézek, teljesítményelv uralkodik, és itt senki nem néz hülyének azért, mert 25 kérdést teszek fel egy engem érdeklő politikai részletről - természetes, hogy információt kérek, minden döntéshozó ezt csinálja. Trumppal kapcsolatban azt mondták a ténykedését sokkal közelebbről figyelő emberek, hogy függetlenül attól, hogy egyetért-e vele valaki vagy sem, nagyon szokatlan és demotiváló, hogy a Twitter-üzeneteivel állandóan kész helyzet elé állítja a kollégáit. Ez idegen az itteni hagyományoktól, kb. mint az Ovális szobában „motherfuckerező” Kanye West.

img-20181017-wa0001.jpg

 

Eddie Bernice Johnson-nal

Arról egyébként hatalmas vita ment, hogy ez jó húzás vagy sem, egyik oldalról a stílus, illetve a Michael hurrikán pusztítására eső időpont csapta ki a biztosítékot, a másik oldalról pedig azzal jöttek, hogy ezzel kiválóan meg lehet szólítani a színesbőrű amerikai férfiakat. A találgatásokat és az értékelést meghagyom a politológusoknak, csak annyit teszek hozzá, hogy mindenki esküdözött arra, itt mennyire mélyen beágyazottak a demokrata és republikánus attitűdök. Ehhez képest pont Kanye West pálfordulása jelzi, hogy azért van itt átjárás, vagy például annak a fodrásznőnek az esete, aki megrögzött Hillary-rajongó volt, egészen addig, amíg az elnökjelölt elő nem rukkolt azzal, hogy egészen a várandósság végén is elfogadhatónak tartja az abortuszt. Otthon is maradt, a többi meg már történelem.

Mindenesetre Trump működése valóban egy elő politikai valóságshow-ra hasonlít. 20 nappal a választások előtt olyan témák vannak napirenden, mint Elizabeth Warren massachusettsi szenátor megvádolása, illetve DNS-mintavételbe hajszolása, amivel kb. minden indián származású amerikait vérig sértett, miközben  folyamatosan derülnek ki részletek a Washington Postnak dolgozó Jamal Khashoggi brutális meggyilkolásáról. Trump mentegetőzik, a szaúdi fegyvervásárlásokról magyaráz, Pompeo utazik, mosolyog és “nem akar a tényekről beszélni” (?!), de helyben is van minden, például az észak-dakotai demokrata szenátorasszony elképesztő ügye, amelyben tévesen, illetve a megnevezett személyek engedélye nélkül hozták le a helyi lapban szexuális erőszak áldozatainak neveit.

Rátérve a "kiképzésemre", ahogy a hazai propagandamédia megfogalmazta, Washington DC után New York City igazán profin facsart ki minket, röpke két nap alatt. A program végig nagyon feszes, én meg még rá is dolgozom például azzal, hogy a városba érkezve rögtön kirohantam Queensbe, hogy megnézzem Alexandria Ocasio Cortez kampányát és beszéljek, akivel csak lehet. Ha valaki még nem ismeri a politikusasszony nevét, ideje megtanulni: ő az a fiatal, latin származású bronxi lány, aki idén júniusban az előválasztásokon megverte a körzet (NY 14) jelenlegi kongresszusi képviselőjét. Politikai hovatartozása szerint "democratic socialist", és csupa életszerű kampányígérete van. Az elején letisztázta, hogy cégektől nem fogad el pénzt, láthatóan jól ismeri a kerületet, tudja, honnan jön és őket képviseli. Látja, hogy sok félelem van a New York-iakban, és most nyilván nem az 5. sugárút szupergazdagairól beszélek, hanem a többségről: drága a megélhetés, nincs jó biztosításuk, félnek a kitoloncolástól, a betegségektől, ingyenes felsőoktatásra és közoktatásra lenne szükség. Ugyanakkor klímapolitikában eltökélt harcos, a zöld New Deal-t, vagyis a nagy állami zöld infrastrukturális projektek megvalósítását támogatja. Ha minden jól megy, november 6-a után a Képviselőház valaha megválasztott legfiatalabb női tagja lesz.

Rengeteg programunk volt, amik közül számomra mindenképp meghatározó volt a muszlim emberek radikalizálódását megakadályozni hivatott kezdeményezés és a helyi rendőrök bevonásával a gyermekek elkallódását megelőző civil munka. Egyik társadalmi hasznossága mellett sem kell hosszan érvelni, mert az egészen nyilvánvaló, inkább az az érdekes, hogy ezek a vezetők rendre személyes elhivatottságuk okán vágtak bele a munkába és addig mentek, amíg forrást és partnereket nem találtak a kezdeményezésükhöz. Itt egy nagyon hatékonyan és profin működő civil világ van (ők nem NGO-król, hanem non-profit szervezetekről beszélnek), ahol az egyéni szerveződésnek fontos hagyománya és küldetése van. Rengeteget hallom a "közösség aktív/hasznos tagja" kifejezést: valószínűleg egy olyan társadalomban, ami -- hogy megint a képviselőasszonyt idézzem -- "nation of nations", vagyis a "nemzetek nemzete", és ennek megfelelően nagyon sokszínű, nem is lehetne máshogy profin megszervezni a közéletet.

fb_img_1539803974184.jpg

Alexandria Ocasio Cortez kampányfőnökével, aki sokat mesélt nekem a munkájukról.

A kapitalizmus fellegvárában a nonprofit szervezet nagyon fontos társadalmi funkciót lát el: érdeket érvényesít, megvéd, továbbvisz. Egyik legjobb példa erre dallasi. A veterán nőket szervezte meg egy minden szempontból talpraesett sorstársuk. A nők részvétele a hadseregben egyre jelentősebb, az újonnan rekrutáltak 20%-a már nő, és az egész országból Texasban van a legtöbb női veterán. Elképesztő sztorikat hallottam: rájuk szóltak, hogy ne álljanak a nekik fenntartott parkolóhelyekre. A veteránok számára fenntartott parkolóhelyekről el akarták zavarni őket, az étteremben a veteránoknak kínált italt nem akarták nekik odaadni, mondván, hogy ne vicceljenek már, a veteránok márpedig férfiak. Pedig ez rég nem igaz. A problémák viszont halmozottan jelentkeznek a nőknél: hiába képzettebbek, mégis alulfizetettek és 3-szor annyi esélyük van arra, hogy hajléktalanokká váljanak, mint a férfiaknak. Elmesélte azt az elképesztő példát, hogy ha az utcán kint van egy női hajléktalan veterán a gyermekével és egy férfi hajléktalan veterán, akkor az általános attitűd az, hogy a férfiakhoz bedobják a pénzt, a nőre meg ráhívjak a rendőrt, hogy veszélyeztet egy gyermeket.

A helyzetet az is nehezítette, hogy hosszú-hosszú ideig a veterán nők kérdése teljesen figyelmen kívül lett hagyva, nem számított, nem vettek róla tudomást, nem beszéltek róla. Aztán fordult a kocka: kutatások bebizonyították, hogy harmaduk megtapasztalta a Military Sexual Traumat (MST, vagyis a katonaságban elszenvedett szexuális traumát), és amíg a civil életben az esetek 40%-a eljut a bíróságokig, a katonák körében ez csak 8%. Pedig durva következményei vannak: depresszió, étkezési zavarok, vetélések, magas vérnyomás, hogy csak párat említsünk. De nem hagyták annyiban: megszervezték magukat, női vállalkozásokat, központot létesítettek és azt is keresztülvitték az eleinte korántsem támogató politikusokon, hogy külön női veteránok napja legyen.

Eddie Bernice Johnson-nal találkozni meghatározó élmény volt. 1972-ben indult először, mégpedig három férfival szemben. Nyert. Ne felejtsük el az évszámot, és hogy egy színesbőrű amerikai asszonyról beszélünk, Texasból. Sokat mesélt a körzetéről, aminek láthatóan minden szegletét ismeri, és ahogy kinéztünk az ablakon a végtelenbe tartó városra, végig tudta mutatni, milyen fejlesztések valósultak meg az ő közreműködésével. Azonban amire a legbüszkébb, az nem látható az ablakból: neki köszönhető, és ez volt az általa benyújtott első jogszabály, hogy a tanárok szülési szabadságot kaptak Texasban, de az is, hogy a rászoruló gyermekek állandó reggelit kapnak az iskolában. A 9/11-es tragédia őt kongresszusi képviselőként érte, és elhatározta, hogy azon fog dolgozni, hogy a béke kultúrája erősödjön. Ekkor ismerkedett meg Swanie Hunttal, akivel mi múlt héten találkozhattunk Washington DC-ben és onnantól kezdve nem volt megállás: 2016-ban többszáz nemzetközi aktivista, politikus, közösségi dolgozó jött Dallasba a "World of Women for World Peace" (A nők világa a világbékéért) elnevezésű eseményre és a munka a háttérben is zajlik, előtérbe tolják azokat a nőket, akik a konfliktuszónákban az erőszakmentes megoldásokat hirdetik.

Szintén Dallasban találkoztunk olyan rendőrfőkapitánnyal, aki tudatos elhatározással nőket hív szolgálatra: egyszerűen hatékonyabb és eredményesebb a rendőri munka, ha a nők is részt vesznek benne -- gondoljunk csak a családon belüli erőszak áldozataira, vajon kivel tudnak jobban együttműködni -- tapasztalataik szerint egy nő számára akkor és ott könnyebben megnyílnak az áldozatok. De vendégünk volt egy olyan szervezet is, ami már gimnazista koruktól abban segíti a lányokat, hogy merjenek belevágni a közéletbe, szavazzanak, beszéljenek rá másokat a szavazásra és induljanak tisztségekért. Ők készítették ezt a videót is, erősen ajánlom, illetve ez is -- nem kerülik a nehéz témákat és nem haboznak kiállni azért, amit fontosnak tartanak.

img-20181017-wa0000.jpg

"Hatékonyabb és eredményesebb a rendőri munka, ha a nők is részt vesznek benne."

Itt Texasban állandó téma a fegyverviselés. Az általam megismert emberek rendszerint támogatnák, hogy ésszerű korlátozást vezessenek be, nem is lepődnek meg, hogy még a magyar hírekben is visszatérő szereplő Texas, a gondolkodás nélküli fegyverhasználat miatti brutalitások réven. De kulturálisan nagyon nehéz kérdés ez: az itt élők önmeghatározásának szerves része a fegyver, így nőnek fel, ezt látják, és ahogy megfogalmazták, "part of what who we are". A Trump-adminisztráció nyilván nem fogja a zászlajára tűzni a korlátozásokat, pedig a "felelős fegyvertartás" az általam megismert rendőrök szerint is hasznos lenne. Ami nagyon érdekes, hogy maga a rendőri pálya is változik: ez már nem a kemény-de-nem-túl-eszes fiúk világa. Nem csak arról van szó, hogy képzettséget várnak el, hanem arról is, hogy a korábbi "harcos" szerep kiegészült az "oltalmazó" szereppel (ld. New York-i példa korábban), és sokkal inkább a helyi közösséggel együttműködve dolgoznak. Főleg azok a progresszív rendőrök, akikhez nekem szerencsém volt Texasban.

Mielőtt visszatérek a hazai valóságba, New Orleans, majd még egy washingtoni forduló vár rám. Addig is, itt ezer módon megtapasztalhatom, mennyire erősek tudnak lenni a kulturális kötelékek. Hiába: It's a Texas thing. Y'all wouldn't understand. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadettblog.blog.hu/api/trackback/id/tr8414308349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

 Szél Bernadett vagyok.
Mondták, hogy a nők nem valók a politikába, mert nem bírjuk a karaktergyilkosságot. Akkor ezt elfelejthetik, mert erre már biztosan rácáfoltam. Léphetünk tovább. Lépjünk jó nagyot. Távolra azoktól, akik csak ezt látják a politikában, és közel azokhoz, akiknek mindez a bőrére megy. Ott van a lényeg. Velük van dolgunk. És mi vagyunk azok, akik tesszük a dolgunkat -- és mindenhol ott vagyunk. A boltban, a kórházban, a cégben, a gyárban, az iskolában, a piacon, az otthoni "láthatatlan munkában". Ebben a blogban mutatom, én mit adok hozzá a közös történetünkhöz. Figyeljenek, jöjjenek, és vigyázzanak: a nyugalom megzavarására alkalmas témák következnek, a szerző azon erőteljes igényével, hogy változzanak a dolgok. Tartsanak ki és tartsanak velem!